Igor Szavolszkij emlékeztetett arra, hogy a múlt péntekre virradóra a grúzok indítottak támadást Dél-Oszétiában, és akkor tizenkétszeres túlerőben voltak az ott lévő erőkkel szemben. Oroszország nem nézhette tétlenül a történteket, és a nemzetközi jognak megfelelően megtette válaszlépéseit - mondta.
A diplomata kifejtette: azt még megérti, hogy meg lehet feledkezni arról, ki kezdte 1992-ben a háború Dél-Oszétiában (szerinte akkor is Tbiliszi) - de azt már nem érti, hogy az emberek már elfelejtették, mit láttak öt nappal ezelőtt. Akkor ugyanis a grúzok által készített felvételeken azt lehetett látni - érvelt -, hogy a grúz erők rakétavetőkkel, tüzérséggel és harckocsikkal egy alvó várost támadtak, Chinvalit. Világos volt, hogy egy ilyen támadás célpontja a békés lakosság - tette hozzá. Mindenki láthatta azt is, hogy a grúz harci gépek hátba támadták az orosz békefenntartókat - folytatta a nagykövet, aki szerint Grúzia etnikai tisztogatást és népirtást követett el. Erről már nem beszél senki, ezért orosz részről összeszedik a bizonyítékokat - tette hozzá -, és lehet, hogy annak nemzetközi büntetőjogi következményei lesznek.
Igor Szavolszkij szerint teljesen értelmetlen az a kijelentés is, hogy Oroszország aránytalanul nagy erőt vetett be. Feltette a kérdést, ha oszét oldalon kétezer ember halt meg, akkor a grúz oldalon is annyinak kell elesnie? Ez embertelen, teljesen cinikus hozzáállás - mondta. "Mi megpróbáljuk az álláspontunkat képviselni - fogjuk is -, és megmondjuk, hogy mi az igazság."
Hozzátette, hogy Grúzia budapesti nagykövete - Constantine Zhgenti - azt írta: Oroszország kezdte a hadműveleteket. Ezzel kapcsolatban Igor Szavolszkij felvetette: milyen civilizált módszerekről és erkölcsiségről lehet beszélni, amikor - mindenki szeme láttára - a grúzok kezdték a viszályt, sőt, bízva a győzelmükben, még ezt hangoztatták is.
A nagykövet kitért a Fidesz külügyi kabinetjének keddi nyilatkozatára is. Kifejtette, hogy az maga a cinizmus; abban egy fél szó sincs a déloszét emberek iránti együttérzésről, részvétnyilvánításról, nincs szó azokról, akik szenvedtek, meghaltak, megsebesültek és menekültekké váltak - fogalmazott. "Egy fél szó sincs az oszét népről, amely a legfőbb áldozata ennek a grúz agressziónak" - mondta, feltéve a kérdést: mi ez, ha nem cinizmus, orwelli világ?