A most 18 éves Hammaad Munshi ítéletét szeptemberben hirdetik ki, de az biztos, hogy ő a legfiatalabb, aki a terrorizmus elleni törvény alapján bűnösnek találtak - közölte Blackfriars londoni körzet ügyészségének a szóvivője. Az észak-angliai Dewsburyből származó Munshi mentorát, a 23 éves, szintén észak-angliai Aabid Khant és az ő ugyanolyan életkorú unokatestvérét három-három vádpontban marasztalták el az esküdtek. Az ő ítéletüket már kedden kihirdetik.
A három fiatal egyfajta hálózatot hozott létre, gyűjtötte és terjesztette a terrorcselekmények elkövetésére szolgáló ismereteket. A vádirat szerint Aabid Khannál találták a rendőrök az eddigi legnagyobb "enciklopédiát" a terrorizmus gyakorlatáról, amikor Pakisztánból hazatért. Az iratok között volt a királyi család több tagjának a címe, egy útmutató a nem muzulmán hívők megöléséről, és egy eszmecsere egy iszlamista állam létrehozásáról Skócia valamelyik elszigetelt vidékén.