A Vladimír Meciar vezette Néppárt (HZDS) EP-képviselői pozsonyi sajtótájékoztatójukon azt mondták, hogy Slota és a Belousovová a maguk durva kijelentéseivel folyton "odapiszkítanak Szlovákia ajtaja elé", az EP-képviselők pedig alig győzik a takarítást utánuk.
A Meciar-párt három EP-honatyája, Sergej Kozlík, Irena Belohorská és Peter Baco visszautasították Belousovová bírálatát, hogy ők "Csipkerózsika-álmukat aludva" az EP-ben semmit sem tesznek azért, hogy Brüsszel fellépjen a magyar szélsőségesek ellen. Kozlík emlékeztetett arra, hogy az emberi jogok kérdésében a strasbourgi Európa Tanács az illetékes, és nem az Európai Parlament, s ha már Slota pártja ennyire ágál a magyar szélsőségesek ellen, ugyan miért nem lépett fel ellenük az Európa Tanácsban az SNS ott ülő két képviselője. Belohorská felidézte, hogy 2007-ben az EP-ben a HZDS bezzeg írásban tiltakozott a Magyar Gárda ellen, a nyáron pedig ő ment el személyesen Pilisszentkeresztre, hogy tájékozódjon az ottani szlovák kisebbség sérelmeiről. Csütörtökön pedig - mint mondta - levélben kérte Hans-Gert Pöttering EP-elnököt, hogy személyes tekintélyét latba vetve tegyen valamit az Európában jelentkező újnáci és fasiszta csoportosulások ellen.
Belohorská képtelenségnek nevezte, hogy a szlovákiai Királyhelmecen épp a bécsi döntés évfordulóján merészkedtek koszorúzni egy ilyen magyar csoport, a nyíregyházi Nemzeti Őrsereg tagjai.
Az MTI megkérdezte Öllős László belpolitikai elemzőt, vajon a szlovák kormánykoalíció két kisebbik pártja közti pengeváltás nem függhet-e össze a szombaton esedékes magyar-szlovák miniszterelnöki találkozóval. "Az bizonyos, hogy Meciar láttamozása nélkül ez a nyilatkozat nem hangozhatott volna el, de nehéz lenne megmondani, hogy van-e olyan üzenete, miszerint a szlovák kormányfő valamilyen mértékig elhatárolódni készül Ján Slotátol. Ha mégis, akkor ezt csak oly mértékig és olyan általánosságban teszi meg, hogy Slotát megtarthassa a koalícióban" - fogalmazott a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézet vezetője.
Saját koalíciós partnere bírálja Slota pártját
A szlovák koalíciós kormánypárt EP-képviselői bírálták Pozsonyban saját koalíciós partnerük, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetőit, Ján Slotát és Anna Belousovovát.
Felfüggesztették állásából Fürcht Pált, és újabb fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene
Gyűrűsfarkú víziantilopot, himalájai tahrt és jakot is tartottak Hatvanpusztánál
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
„El kellett dönteniük, hogy esznek, vagy tanszereket vesznek”
Elmentünk a miskolci Lyukóvölgybe, ahol rászoruló családok százai élnek.
„Aki még azt hiszi, hogy az USA megvédi Nagy-Britanniát az oroszok atomfenyegetésétől, az menjen orvoshoz”
Magyarokra fejlesztett epigenetikai órán dolgozik egy kutatócsoport
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérigazgatóját, és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
Az Igazságügyi Minisztérium elismerte, valótlanságokat állított a Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszóról
A vagyonadó csökkentését kérik a kormánytól a vállalkozók
Meghalt Moldova György özvegye
„Gyakorlatilag megerőszakolt, tudom, hogy ez történt” – folytatódik Russell Brand pere
Várkonyi Andrea elvileg nem tudja, mi áll a házassági szerződésében – ha tényleg így van, az Mészáros Lőrinc vagyonára is hatással lehet
Összevissza ködösít a végzettségéről a Fehér Ház új szóvivője
Katie Zachariát az elnök úgy mutatta be mint szakvizsgázott ügyvédet, de nincs nyoma annak, hogy az lenne.