A gazdasági minisztérium szerint nyolc másik ember megsérült a robbanásban, amely a petrozsényi (Petrosani) szénmedence egyik bányájában történt. Legtöbbjüket súlyos égési sérüléssel szállították kórházba.
Mint Ilie Paducel, Petrila város polgármestere egy helyi tv-állomásnak nyilatkozva elmondta, a halottakon kívül további három bányász rekedt a mélyben. Kimentésük érdekében bányamentők érkeztek a tárnába.
Ez az utóbbi évek egyik legsúlyosabb bányabalesete Romániában.
Bányabaleset Romániában, nyolc halott
Nyolc bányászt megölt a romániai Zsil-völgyben egy sújtólégrobbanás szombaton -jelentették be Bukarestben.
Felfüggesztették állásából Fürcht Pált, és újabb fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene
Gyűrűsfarkú víziantilopot, himalájai tahrt és jakot is tartottak Hatvanpusztánál
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
„El kellett dönteniük, hogy esznek, vagy tanszereket vesznek”
Elmentünk a miskolci Lyukóvölgybe, ahol rászoruló családok százai élnek.
„Aki még azt hiszi, hogy az USA megvédi Nagy-Britanniát az oroszok atomfenyegetésétől, az menjen orvoshoz”
Magyarokra fejlesztett epigenetikai órán dolgozik egy kutatócsoport
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérigazgatóját, és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
Az Igazságügyi Minisztérium elismerte, valótlanságokat állított a Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszóról
A vagyonadó csökkentését kérik a kormánytól a vállalkozók
Meghalt Moldova György özvegye
„Gyakorlatilag megerőszakolt, tudom, hogy ez történt” – folytatódik Russell Brand pere
Várkonyi Andrea elvileg nem tudja, mi áll a házassági szerződésében – ha tényleg így van, az Mészáros Lőrinc vagyonára is hatással lehet
Összevissza ködösít a végzettségéről a Fehér Ház új szóvivője
Katie Zachariát az elnök úgy mutatta be mint szakvizsgázott ügyvédet, de nincs nyoma annak, hogy az lenne.