Majdnem két évtizeden át egyedül élt ott, miután kilencéves korában, bivalylegeltetés közben elveszett. A fiatal nőt a karján lévő forradás alapján azonosították a szülei. A sajtó által "a dzsungel lányának" elnevezett nő első látásra normálisnak, talán kissé zárkózottnak tűnik, ha valaki benéz szerény házuk udvarára.
Kezdetben nem tűrte magán a ruhát, pánikba esett, amikor meleg víz érte a testét, és semmilyen szóra nem reagált. Később megnyugodott, de naphosszat kifejezéstelen arccal bámul a világba.
A csuklóin lévő mély bevágások alapján nem lehet kizárni, hogy hosszan ki volt kötve valahová, ezen a vidéken ugyanis megkötözik az elmebetegeket. Lehetséges, hogy talán rabszolgaként tartották valahol, de mindenképpen nehéz elképzelni, hogyan élt meg a vadonban majd húsz évig.
A rendszeres étkezésnek köszönhetően súlyban gyarapodott, amióta megtalálták. Kevés maradt abból az elvadult fiatal lényből, aki előkerülésekor ennivalónak rovarokat keresett a földön kapirgálva, és aki menekült, ha meglátott valakit.
A Pszichológusok Határok Nélkül szervezet néhány szakembere foglalkozik vele folyamatosan, hogy segítsék visszailleszkedését a társadalomba. "Szociális készségeket fogunk neki tanítani, hogy alkalmazkodni tudjon a környezetéhez, amelyben él" - magyarázta Héctor Rifá pszichológus, az Oviedói Egyetem tanára.
A vizsgálat során Rifá játékos szituációkat teremtett, tükröt tartott a lány elé, s az rámosolygott. Ez nagyon biztató jel, s a nő újabban kevésbé elutasító a környezetében lévő emberekkel szemben is.
"A hangok és a kezdetleges kommunikáció önmagukban még nem nagy dolgok, de azt jelentik, hogy a lány képes az emberi beszédre" - vélekedik a spanyol szakember. Hozzáfűzi azonban, hogy "tanítványa" egyelőre semmilyen nyelven nem beszél, és nem érti azt a kambodzsai nyelvjárást sem, amelyet szülei beszélnek.
A pszichológus szerint a fő feladat kiszabadítani a fiatal nőt abból a páncélból, amelyben a dzsungelben töltött időszak óta él. Ezt azonban nehezíti, hogy a lánynak - valószínűleg a malária vagy valamilyen más fertőzés következtében - hallási problémái vannak.
Segíteni próbálnak a "dzsungel lányán"
A "dzsungel lányaként" ismertté vált fiatal kambodzsai nő az eddigi pszichológiai segítségnyújtás ellenére még mindig beilleszkedési zavarokkal küzd. A lányt 2006 januárjában favágók fogták el a Kambodzsa északkeleti részén található ratanakiri dzsungelben, amikor rajtakapták, hogy élelmet lop - meztelenül.
Felfüggesztették állásából Fürcht Pált, és újabb fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene
Gyűrűsfarkú víziantilopot, himalájai tahrt és jakot is tartottak Hatvanpusztánál
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
„El kellett dönteniük, hogy esznek, vagy tanszereket vesznek”
Elmentünk a miskolci Lyukóvölgybe, ahol rászoruló családok százai élnek.
„Aki még azt hiszi, hogy az USA megvédi Nagy-Britanniát az oroszok atomfenyegetésétől, az menjen orvoshoz”
Magyarokra fejlesztett epigenetikai órán dolgozik egy kutatócsoport
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérigazgatóját, és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
Az Igazságügyi Minisztérium elismerte, valótlanságokat állított a Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszóról
A vagyonadó csökkentését kérik a kormánytól a vállalkozók
Meghalt Moldova György özvegye
„Gyakorlatilag megerőszakolt, tudom, hogy ez történt” – folytatódik Russell Brand pere
Várkonyi Andrea elvileg nem tudja, mi áll a házassági szerződésében – ha tényleg így van, az Mészáros Lőrinc vagyonára is hatással lehet
Összevissza ködösít a végzettségéről a Fehér Ház új szóvivője
Katie Zachariát az elnök úgy mutatta be mint szakvizsgázott ügyvédet, de nincs nyoma annak, hogy az lenne.