Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A világ egyetlen kormánya sem szólított fel a pekingi nyári olimpiai játékok bojkottjára amiatt, hogy Kína fellépett a tibeti tüntetőkkel szemben - közölte hétfőn Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke.
Tüntető tibeti buddhista © MTI/EPA |
Tibet-párti tüntetők kedden tiltakozó megmozdulást tartanak a NOB svájci székházánál - közölte a szervezet szóvivője, aki úgy tudja, a transzparenseken többek között a következő felirat is olvasható lesz: "Rogge úr, a hallgatása tibetieket öl meg".
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.