Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Színvonalas játék és hatalmas iram jellemezte az Arsenal-Liverpool összecsapást, az 1-1-es végeredmény pedig azt jelenti, hogy semmi sem dőlt el. A Fenerbahce fordított a Chelsea ellen Isztambulban, ennek ellenére a londoni Kékek maradtak a párbaj esélyesei. A törökökről viszont a spanyol Sevilla nyolcaddöntőbeli kiverése óta bármi elképzelhető.
Adebayor (középen) gólt fejel, a védők mellette erősen koncentrálnak © MTI/EPA |
Olyannyira, hogy vezetést is szerzett a togói támadó fejesével, aki egy jobb oldali szögletet fejelt öt méterről a hálóba a Liverpool döbbent - és ki tudja éppen mivel foglalatoskodó - védői között. Egészen három percig örülhetett a hazai kispad, hiszen ekkor Dirk Kuyt egalizálta az állást Steven Gerrard bal oldali beadását értékesítve, bár azt nem lehetett pontosan megállapítani, hogy két védő között valóban a holland támadó szerezte-e meg az egyenlítő gólt.
Az iramra sem eddig, sem ezután nem lehetett panasz, hiszen nem volt könnyű megállapítani, ki játszik hazai pályán és ki idegenben. Az egyenlítő gól után az Arsenal nem tudta tartani átmeneti fölényét, és a félidőt jelző sípszóig ismét kiegyenlítetté vált a játék.
A szünet után abszolút a hazai csapat uralta a pályát, bár az is igaz, hogy a Pool egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet. Unalmasnak nem volt nevezhető a találkozó, erről a játékvezető is gondoskodott, aki a 66. percben azzal borzolta a hazai szurkolók idegeit, hogy Alekszandr Hleb lerántása után nem ítélt meg egy jogos tizenegyest. "A játékvezető öt méterre állt a szabálytalankodó Kuyttól, mégsem ítélt büntetőt. Őszintén szólva ez nehezen érthető" - utalt az esetre a meccs után többek között Wenger is.
Theo Walcott beállítása hiába tett jót az eddig is veszélyesebben játszó hazaiaknak, ez sem segített a gólszerzésben és az Ágyúsok fölénye meddő maradt. Az utolsó percekben a londoni gárda ismét közel állt a gólszerzéshez, mégsem tudta megszerezni a győztes találatot, ami a második összecsapásra - az angol focit ismerve - amúgy sem adott volna okot a megnyugvásra.
Az 1-1-es eredmény pedig pláne nem, így a két nagyjából azonos képességű csapat ismeretében nyugodtan kijelenthető, hogy az égvilágon semmi sem dőlt el, és bármelyik fél kiharcolhatja a továbbjutást egy hét múlva, a liverpooli visszavágón. A két csapat három összecsapása közül az első döntetlennel végződött, és ha mindenképpen nyertest akarunk keresni, inkább a vendég Liverpool tekinthető annak.
A két gárda április ötödikén az Emirates Stadionban újra összecsap egymással a Premier League 33. fordulójában, majd három nappal később még egy lehetőséget kapnak, hogy eldöntsék, kettőjük közül kinek kedvez a Bajnokok Ligája 2007/2008-as szezonja.
BAJNOKOK LIGÁJA NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS |
ARSENAL - LIVERPOOL 1-1 (1-1) London, Emirates Stadion, 60000 néző, V.: Pieter Vink (holland) ARSENAL: Almunia - Touré, Gallas, Senderos, Clichy - Eboué (Bendtner 67.), Fabregas, Flamini, Hleb - Van Persie (Walcott 46.) - Adebayor Vezetőedző: Arséne Wenger LIVERPOOL: Reina - Carragher, Hyypiä, Skrtel, Fábio Aurélio - Mascherano, Alonso (Lucas Leiva 77.) - Kuyt, Gerrard, Babel (Benayoun 58.) - Torres (Voronyin 86.) Vezetőedző: Rafael Benítez Gólszerzők: Adebayor (23.) ill. Kuyt (26.) A meccs embere a hvg.hu szerint: EMMANUEL ADEBAYOR (Arsenal) Nehéz legjobbat találni egy ilyen meccsen. A togói csatár nem csak gólt szerzett, de számos helyzetben benne volt, és nem sok hiányzott, hogy duplázzon. Vezető szerepet játszott a hazaiak fölényében, bár igaz, a második félidőben nem játszott olyan jól, mint az első negyvenöt percben. |
Kazim Richards és Deivid ünnepeltetik magukat © MTI/AP |
BAJNOKOK LIGÁJA NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS |
FENERBAHCE - CHELSEA 2-1 (0-1) Isztambul, Sükrü Saracoglu Stadion, 50000 néző, V.: Claus Bo Larsen (dán) FENERBAHCE: Volkan Demirel - Önder Turaci, Lugano, Edu, Gökcek Vederson - Maldonado, Aurélio, Ugur Boral (Kazim Richards 54.) - Deivid, Alex - Kezman (Semih Sentürk 72.) Vezetőedző: Zico CHELSEA: Cudicini - Essien, Terry, Carvalho, A. Cole - J. Cole, Ballack, Lampard, Malouda - Drogba Vezetőedző: Avram Grant Gólszerzők: Kazim Kazim (65.), Deivid (81.) ill. Deivid (öngól 13.) A meccs embere a hvg.hu szerint: DEIVID DE SOUZA (Fenerbahce) Minden támadó álma, hogy két gól is rúgjon a Chelsea ellen. Nos, a 28 éves barzil csatár végül mindkét kapust mattolta, de ne kisebbítsük at érdemeit. Az öngól balszerencsés véletlen volt, ha ő nem lövi be, ezt valószínűleg a mögötte érkező Didier Drogba úgy is megtette volna. Aztán a 80. percben bombagóllal feledtette "hibáját". |
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.