A brit nemzeti levéltár által most nyilvánosságra hozott korabeli feljegyzések egészen bizarr elképzelésre vallanak. A Wiltshire grófságbeli Porton Downban működő titkos kutató laboratórium tudósai kisebb dárdaszerű fegyver terveit vázolták fel. A papírfarkú, varrótűhegyű dárdák millióit a mai fürtös bombákhoz hasonló szerkezet szórta volna szét az ellenséges területek felett. A fegyverben, a tű mögött kis méregtartály lett volna, lépfene-spórákkal vagy - a még gyorsabb hatás kedvéért - mustárgázzal töltve. A tudósok azzal számoltak, hogy mustárgáz esetén fél órán belül bekövetkezik a halál, amelyet az eltalált áldozat szörnyű szenvedései előznének meg.
Az angolok megosztották a terveket az amerikai és kanadai szövetségesekkel. A tengerentúlon egészen a kísérleti szakaszig jutott a fejlesztés: katonai uniformishoz hasonló szövetbe burkolt birkákon és kecskéken próbálták ki a mérgezett dárdákat. A tű előállítása azonban bonyodalmat okozott. A brit laboratórium a Singer varrógépgyár bristoli üzemét kereste meg a tervvel, de a titoktartás kötelme miatt azt nem árulhatták el, hogy a specifikációban leírt furcsa tűféleség mire kell.
A most nyilvánosságra hozott aktákban szerepel egy levélváltás a nyugat-angliai Singer-gyár és a Porton Down-i kutatóközpont között. A bristoli üzemből küldött, 1941 karácsonyán kelt válaszlevélben az áll, hogy a gyár szakértői nem teljesen értik az átadott gyártási előírásokat, amelyekből csak annyit tudnak kihámozni, hogy kért tűk "nem varrógépekhez kellenének".
A terveket - jóllehet egészen 1945-ig finomították őket - végül jegelték, mivel a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a mérgezett légi dárdák valószínűleg nem okoznának jelentősebb pusztítást az ellenség soraiban.
Churchill mérgezett varrótűkkel "bombázta" volna a németeket
Bombák helyett mérgezett varrótűkkel szórta volna meg a hitleri német hadsereg katonáit a brit királyi légierő, ha a londoni háborús kabinet áldását adta volna a már részleteiben kidolgozott tervre.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.