szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bizonyítékok hiányában megszüntette az eljárást David Admon, Izrael volt budapesti nagykövete ellen a tel-avivi bíróság - írták izraeli napilapok.

Az ügyészség vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsította Admontot. Azt vetették a szemére, hogy a nagyköveti pozíciójából fakadó előnyöket kihasználta üzleti magáncélokra, kapcsolatainak felhasználásával pénzért "ajtókat nyitott meg" üzletemberek számára, a nagyköveti rezidencián magánrendezvényt szervezett egy barátja számára, valamint a budapesti volt zsidó kórház privatizálásánál közvetítői jutalékot kapott a fia. Admon kezdettől fogva ártatlannak vallotta magát és alaptalannak nevezte a vádakat.

David Admont, a reklámiparból jött üzletembert 2004-ben nevezték ki nagykövetnek Budapestre, az izraeli lapok szerint baráti alapon, ugyanis jó kapcsolatban volt Szilvan Salom akkori külügyminiszterrel. Az izraeli rendőrség és a külügyminisztérium 2007 augusztusában indított vizsgálatot ellene a Jediót Ahronót és a Háárec című izraeli újságokban megjelent cikkek nyomán. Admon 2007. szeptember 15-én távozott a nagyköveti posztról. Akkor azt mondta, azért távozik, mert az izraeli kormányváltás után a politikai alapon kinevezett nagykövetek szerződését nem hosszabbították meg. 
  
A bírósági döntés után Admon a Kalkaliszt című izraeli gazdasági napilapnak kijelentette: kezdettől fogva tudta, hogy nem lesz semmi az egész ügyből. Hangsúlyozta, hogy bizonyos érdekkörök folyamatosan rágalmazták, pedig nagyköveti megbízatásának idején a kétoldalú kereskedelmi mérleg 90 millióról 500 millió sékelre bővült. A volt nagykövet a Háárecnek azt mondta:  sajnálja, hogy bizonyos érdekkörök nem haboztak gonosz szándékból fellépni ellene, s nem gondoltak arra, hogy mekkora kárt okoznak Izrael és kiküldöttjei jó hírének.


HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Moszkva is lemond a kalinyingrádi rakétatelepítésről

Oroszország lemond arról, hogy Iszkander rakétákat telepítsen Kalinyingrádba, cserébe azért, hogy Washington feladta a közép-európai rakétavédelmi rendszer telepítésének tervét - jelentette pénteken katonadiplomáciai forrásra hivatkozva az Interfax orosz hírügynökség.

MTI Világ

Angela Merkel duplázhat a jövő heti választáson

Megszerezheti a kormányzáshoz szükséges többséget Angela Merkel Kereszténydemokrata Uniója (CDU) a Szabad Demokrata Párt (FDP) támogatásával a jövő heti németországi parlamenti választáson - derült ki egy pénteken közzétett felmérésből.

MTI Világ

Bányarobbanás Lengyelországban, tucatnyi halott

Sújtólégrobbanás történt egy délnyugat-lengyelországi szénbányában. Legalább tizenkét bányász életét vesztette, tizenöt pedig súlyosan megsebesült - jelentette be Edyta Tomaszewska, az állami bányafelügyelet szóvivője.

MTI Gazdaság

Putyin a külföldieket oroszországi befektetésekre biztatja

Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök befektetéseik növelésére biztatta pénteken a nemzetközi pénzvilág képviselőit, mondván: Oroszország már eltávolította a bürokratikus akadályokat és hasonló lépések megtételére szólította fel a külföldi országokat is.