Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A Hamász palesztin iszlamista mozgalom kivégzett két palesztin férfit, akit egy gázai katonai bíróság bűnösnek talált Izraellel való együttműködésben − közölte csütörtökön egy Hamász-párti weboldal és egy palesztin emberjogi szervezet.
Ez volt az első eset, hogy a Hamász kivégzéseket hajtott végre, amióta három évvel ezelőtt átvette a teljes ellenőrzést a Gázai övezet fölött. Az ítélet végrehajtását bejelentő honlap nem közölte a kivégzés módját. Az al-Mizán jogvédő szervezet Mohammed Iszmáil és Nászer Abu Fre néven azonosította a két férfit. Holttestüket szerda éjjel a gázai Sifa kórházba vitték.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.