Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Kettős szorításba került Jorgosz Papandreu görög kormányfő.
Kettős szorításba került Jorgosz Papandreu görög kormányfő. Miközben a négy hónapja hivatalban lévő szocialista kabinet arról akarja meggyőzni az EU-t és a nemzetközi pénzpiacokat, hogy deficitcsökkentő intézkedéscsomagjával úrrá lesz az államcsőddel fenyegető gazdasági helyzeten, épp emiatt társadalmi elégedetlenséggel szembesül. Az immár harmadik hete tüntető agrártermelők az ország középső és északi részein autópálya-csomópontokat, határátkelőket torlaszoltak el, és Athénban is felvonultak. A hagyományosan a szocialistákhoz kötődő gazdák egymilliárd euróval több támogatást és adókedvezményeket követelnek. Több ezer tűzoltó a múlt pénteken a parlament elé vonult, néhányan sátrat is vertek az épület előtt. A következő hetekre pedig adóhivatali dolgozók, valamint a közalkalmazotti és a magánszféra szakszervezetei hirdettek sztrájkot. Papandreu helyzetét nehezíti, hogy pártja egy részével is szembekerült, de közölte, nem enged a megszorításokból.
Az Európai Bizottságnak (EB) két hete benyújtott program részeként 10 százalékkal visszavesznek a 700 ezres állami szférában a jövedelmen kívüli juttatásokból, befagyasztják a havonta kétezer eurónál többet keresők bérét, és minden ötödik elbocsátott hivatalnok helyett csak egyet alkalmaznak. A minisztériumok kiadásait 10 százalékkal megkurtítják, emelik a nyugdíjjárulékot, az alkohol és a cigaretta jövedéki adóját, megszigorítják az adóbehajtást. Az intézkedések célja az unióban a legmagasabb, a GDP 12,7 százalékára rúgó deficit leszorítása 2012 végére a maastrichti kritériumok szerinti 3 százalékra.
Az EB lapzártánk után hozza nyilvánosságra ajánlásait a görög csomagról, amire a végső szót az uniós pénzügyminiszterek mondják ki, várhatóan február közepén. A görög kormánynak az egyes lépésekről szóló első jelentését március, a következőt május közepéig kell megküldenie Brüsszelbe, azután háromhavonta köteles újabb információkkal ellátni az uniót. Joaquín Almunia pénzügyi biztos szerint ambiciózus a görög fiskális kiigazítás, és bár tele van kockázatokkal, megvalósítható. A brit Financial Times pénzügyi napilap szerint viszont uniós tisztségviselők nem hivatalosan kétkedésüknek adtak hangot, hogy Athén időben teljesíteni tudja-e vállalásait. A szocialistákhoz közeli Ta Nea görög napilap szombaton uniós dokumentumokra hivatkozva megszellőztette, hogy az EB a közszférában további bércsökkentést és a nyugdíjplafon bevezetését fogja javasolni újabb kiigazításként.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.