Szinte minden focivébén szerepel egy rejtélyes csapat, amelyről keveset tudni. Idén ez a gárda a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság válogatottja – vagy más néven a Chollima, ahogy otthon nevezik a nemzeti tizenegyet a mítoszokban szereplő, megzabolázhatatlan szárnyas ló után.

A közvélemény kíváncsisága nem meglepő: Kim Dzsong Il világtól elzárt diktatúrájából egyébként sem sok információ szivárog ki, ráadásul az ország utoljára 44 éve szerepelt világbajnokságon – igaz, akkor Olaszország legyűrésével a negyeddöntőig jutott. A helyzet az 1966-os angliai szereplés óta nem sokat változott, Észak-Korea dél-afrikai részvételét is politikai feszültségek övezik, játékosait pedig nagyrészt elzárják a nyilvánosság elől.

Az idei vébén a fogadóirodák által a legesélytelenebbnek tartott észak-koreaiak az ötszörös világbajnok Brazíliával kezdenek a „halálcsoportban”, ahol még Portugália és Elefántcsontpart vár rájuk. Nem sok jót ígér, hogy a Chollima tagjai a csapat 16 kvalifikációs meccsén mindössze hét gólt rúgtak (a vébére végül a Szaúd-Arábia elleni 0-0-ás döntetlennel jutottak ki). Szinte minden kommentátor arra számít, hogy az észak-koreaiak a kvalifikáció során mutatott erős védekező játékkal próbálják meg elkerülni a nagy vereségeket. Ennek ellenére a csapat 53 éves edzője, Kim Dzsong Hun – aki az ország katonaságának csapatát is edzi – a brazil meccs előtt megtartott, a FIFA által kötelezően előírt sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy mindent megtesznek a három pontért, a vébén pedig végső céljuk, hogy eredményükkel „boldoggá tegyék kedves vezérüket”.

Cirkusz kenyér nélkül

A vezér, Kim Dzsong Il a hírek szerint imádja a focit, a pletykák arról szólnak, hogy a vébére utazó csapat tagjait is személyesen ő válogatta ki – a brazil meccs előtti tájékoztatóról beszámoló blogok szerint az erre vonatkozó újságírói kérdésekre sem érkezett válasz. Az ország diktátora – aki egy dél-koreai hadihajó elsüllyesztésével nemrégiben az utóbbi évek legsúlyosabb konfliktusába irányította az összeomlás szélén táncoló gazdasággal és élelmiszerhiánnyal küzdő országát – nem szerette volna, hogy az ENSZ-szankciók árnyékában élő észak-koreaiak még csapatuk vébéjátékát se láthassák. Bár a közvetítési jogokkal rendelkező dél-koreai SBS szolgáltató nem tette lehetővé a meccsek sugárzását északon, az AFP legutolsó információja szerint ott a híresztelésekkel szemben mégsem kalózfelvételen mutatták be a Dél-Afrika-Mexikó nyitómérkőzést, hanem saját megállapodást kötöttek a FIFÁ-val a tévéközvetítésekről, épp a nyitómeccs napján.

Az esélyektől függetlenül úgy tűnik, Észak-Korea mindent beleadott a felkészülésbe: a kiszemelt játékosok hat hónapos felkészülésen vannak túl, többek között Spanyolországban, Németországban és több dél-amerikai helyszínen is edzőtáboroztak. Azonban nem volt zökkenőmentes a felkészülés: a Chile elleni barátságos mérkőzést a februári földrengés miatt halasztották el, míg a zimbabwei edzőtáborozást a helyiek tüntetése miatt kellett lefújni. A zimbabweiek a CNN beszámolója szerint azért demonstráltak, mert az 1980-as évek közepén egy felkelés során civilek ezreit lemészároló zimbabwei hadsereg egyik egységét annak idején Észak-Koreában képezték ki.

Szintén politikai okokból kellett Kínába áthelyezni a Dél-Korea ellen 2008-ban játszott kvalifikációs meccset, amelyet eredetileg Phenjanban tartottak volna, de az északiak megtiltották a déli himnusz és zászló szerepeltetését. Az új helyszínről szóló kétoldalú tárgyalások elakadtak, végül a FIFA közbelépésének eredményeképpen Sanghajban rendezték meg a 0-0-s eredménnyel zárult mérkőzést, akárcsak a szintén döntetlennel végződött visszavágót. Végül mind a déli, mint az északi csapat kijutott Dél-Afrikába, a déliek szombati, görögök elleni győzelmét északon is nagy örömmel fogadták – idéz egy észak-koreai lapot az AFP.

A politikai feszültségek mellett a részvétel költségei is sokat nyomhatnak a latban a 23 milliós Észak-Koreában, ahol a nemzetközi kereskedelmi szankciók nyomán az utóbbi évek során többször is krónikus hiány alakult ki még az alapvető élelmiszerekből is. A legnagyobb támogatást és segélyeket ma is Kínától kapja az ország, amely az ENSZ World Food Programjától is kap támogatást. Ez utóbbi szervezet szerint Észak-Korea lakosságának egyharmada számít alultápláltnak. Észak-Koreában nem működnek professzionális futballklubok, a Bloomberg BusinessWeek szerint a válogatott tagjai pedig csupán az átlagos munkások bérének kétszeresét kapják meg fizetésként. Észak-Korea egy főre jutó GDP-je tavaly hozzávetőleg 1900 dollár volt, összehasonlításképpen ez az összeg Magyarországon körülbelül 18 600 dollárra rúgott.

Hazai idegenlégiósok Japánból

Az észak-koreai csapat reménységei azok a Japánban született és ott is nevelkedett koreai származású játékosok, akiket a vébé alkalmából „vettek kölcsön”. Japánban a legutolsó adatok szerint közel 600 ezer, zainichinek is nevezett koreai él, akik az 1910 és 1945 között japán gyarmatnak számító Koreai-félszigetről a szigetországba hurcolt munkások leszármazottai. Az itteni focisták észak-koreai iskolába jártak, észak-koreai útlevelük van és nem esik nehezükre a kommunikáció sem új, phenjani csapattársaikkal. Japánból érkezett az észak-koreaiak középpályása, An Dzsong Hak, illetve egyik csatára, Dzsong Tae Sze is – mindketten játszanak a japán ligában is, de kettejük közül az utóbbi az igazi sztár a helyi játékosok között.

Dzsong Tae Sze

AP

A „Népi Rooney-nak” is nevezett 26 éves csatár más szempontból sem átlagos észak-koreai: mindene a rap, imádja az autókat, a ruhákat és sohasem élt Észak-Koreában. Ez nem is szerepel a tervei között, bár annak idején Dél-Korea helyett az észak-koreai válogatotthoz csatlakozott. A japán J. League sztárallűröktől már ma sem mentes játékosának születése révén japán, apai ági származása révén pedig dél-koreai állampolgársága is van és egy nagy európai klubnál képzeli el a jövőjét.

Dzsong Tae Sze észak-koreai színekben 24 nemzetközi meccsen eddig 16 gólt szerzett, beilleszkedése az otthoni észak-koreai játékosok közé azért nem ment teljesen simán. A Guardian által idézett blogján korábban arról írt, hogy otthoni csapattársai az edzőtáborozás alatt Svájc és Ausztria között félúton meglepetten vették tudomásul, hogy az állomáson fizetni kell a mosdó használatáért. „Valójában ilyen a kapitalista társadalom” – idézte egyik csapattársát Dzsong Tae Sze a lap szerint.