szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kilencedik napja araszolnak a teherautók a 110-es autópálya és a Peking-Tibet autópálya keleti szakaszán, ahol a kisebb balesetetek és lerobbant autók után most útfelújítások is lassítják a forgalmat. Az állami CNR rádió szerint a sor már több mint 100 kilométer hosszú.

A Peking felé tartó teherautók augusztus 14-én ragadtak a dugóban, amely a kínai fővárosból északnyugatra, Hebei tartományba, majd onnan nyugatra továbbfutó 110-es autópályán, illetve a vele összekapcsolódó Peking-Tibet autópálya kivezető szakaszán alakult ki. A közlekedési hatóságok nem tudnak mit kezdeni a kaotikus helyzettel, amelyet tovább nehezítenek az útvonalon augusztus 19-én indult felújítási munkálatok. A munkák tervezett befejezési időpontja szeptember 13-a, így az araszolás még akár egy hónapig is eltarthat – írja a Xinhua hírügynökség.

A helyi szabályok szerint az autópálya pekingi szakaszát ugyan csak négy tonnánál könnyebb teherautók használhatják, ám az utóbbi időben egyre több jármű szállít ennél súlyosabb gyümölcs- vagy szénrakományt, ezzel tovább rontva az út minőségét. A most kialakult dugónak azonban nyertesei is vannak: a helyiek akár négyszeres áron is el tudják adni portékájukat a sorban álló járművek sofőrjeinek.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Délután is dugók várhatók Budapesten

Nagyon nehezen lehetett autóval közlekedni a fővárosban szerdán délelőtt; délután újra zsúfolttá válhatnak az utak - közölte Lorencz Pálma, a Fővinform ügyeletese az MTI-vel. A Budapesten zajló nemzetközi csúcstalálkozóval összefüggő dugóra Orbán Viktor Fidesz-elnök a Facebook közösségi portálon panaszkodott; Rogán Antal V. kerületi fideszes polgármester a szerinte túlzó intézkedések felülvizsgálatát sürgette.

hvg.hu Shake

Köztéri pornóval okoztak dugót

Hackereknek volt köszönhető az a nyilvános pornóvetítés Moszkvában, amelynek következtében hatalmas dugó keletkezett, pedig az akciót éjfélre időzítették.

hvg.hu Itthon

Nagy a torlódás Budapest útjain

Budapest szinte minden főútján nagy a forgalom, a bevezető utakon egymás érik az autók - közölte a Fővinform ügyeletese kedden reggel az MTI-vel.

hvg.hu Autó

Mit tegyünk a dugóban?

A munkaszüneti napokat, ünnepeket mindenki szereti. Ilyenkor azonban nagyobb dugókra is számítani lehet, hiszen többen indulnak útnak – rokonokhoz, barátokhoz, kikapcsolódni, kirándulni – mint máskor. Akadnak olyan sofőrök, akik nehezen viselik a kényszerű várakozást. Tippjeink segítségével könnyebben, biztonságosabban átvészelheti a dugókat. A legfontosabb, hogy folyadék mindig legyen az autóban, és ha lehet, tele tankkal induljon útra.