Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kínában kezdett látogatást Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki szombaton a sanghaji világkiállításon ellátogatott a magyar pavilonba is.
Orbán Viktor és kísérete délután az expón - a protokoll szabályainak megfelelően - elsőként a házigazda Kína nemzeti pavilonját kereste fel. A küldöttség ezután Belgium, majd Lengyelország pavilonját járta be. Az expós körsétát a magyar pavilonban fejezte be a kormányfő és kísérete.
A közönség elől erre az időre lezárt magyar pavilonban Szilas Cecília főbiztoshelyettes tájékoztatta a miniszterelnököt a kiállítás koncepciójáról, majd a Göböc-simogatónál ismertették a magyar világtalálmány lényegét: Orbán Viktor is megtapogatott egyet a kiállított eredeti darabok közül. Az egyensúlyi pontokról és a homogenitásról szóló magyarázatot követően a süllyesztett fali tárolóban elhelyezett Unicumos üvegekre és pálinkákra mutatva a miniszterelnök derültséget keltve megjegyezte: "ezt legalább értjük".
A magyar miniszterelnök vasárnap részt vesz az expó két nagy eseményén, a szakmai csúcs-fórumán és a záróünnepségen. A miniszterelnöki vizittel egy időben tartotta ünnepélyes díjátadóját a Nemzetközi Világkiállítások Központja (BIE). Az eseményen a bérelt pavilonok kategóriájában Magyarország pavilonját is díjazták: a hat ezüstdíj egyikét kapta a dizájn, vagyis a tervezés kategóriában. Az elismeréssel járó szobrot Dégen István pavilonigazgató vette át.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.