Az ír pénzügyminiszter tegnap bejelentette, hivatalosan is le akarja szögezni, hogy sem az EU, sem pedig az Európai Központi Bank részéről nem dolgozik senki teljes munkaidőben a dublini pénzügyi tárca Merrion utcai központjában – közölte az Independent című lap. A téma azért lehet ilyen fontos, mert egyes hírek szerint az EU szigorítja az ír költségvetési intézkedések ellenőrzését. A dublini kormány hatmilliárd euróval akarja csökkenteni a hiányt, részben a kiadások lefaragásával, részben pedig adóemeléssel.
A tárcavezető szerint az ellenzék által emlegetett magyar férfi – akit az Independent nem nevezett meg – Olli Rehn gazdasági és pénzügyi kérdésekért felelő EU-biztos kapcsolattartója. „Néhány műsorban azt hallottam, hogy ez a magyar úriember az (ír) pénzügyminisztériumban dolgozik” – mondta Lenihan. „Vannak hivatalnokok, akik szlovéniai, szlovákiai, német vagy francia kérdésekben működnek közre tanácsadóként, ez a hivatalnok pedig az írországi ügyekben segédkezik neki” – tette hozzá a lap szerint a pénzügyminiszter.
Egy másik ír lap, az Irish Times azt írja, az ellenzéki Munkáspárt szóvivője, Joan Burton tette fel a kérdést a miniszternek, hogy az Európai Bizottság hány dolgozója működik közre a pénzügyminisztériumban állandó vagy átmeneti jelleggel az ír költségvetési és pénzügyi ügyek felügyeletében. A szóvivő szerint ugyanis egy korábbi találkozón Olli Rehn a delegációja tagjaként mutatta be a Munkáspárt tagjainak azt a titokzatos férfit, aki az ír pénzügyminiszter csapatával dolgozik a leendő költségvetésen. „Egy magas, szemüveges férfi volt, azt hiszem, Magyarországról” – idézte a lap az ellenzéki szóvivőt.
A hvg.hu kérdésére sem Olli Rehn hivatalánál, sem pedig a dublini pénzügyminisztériumban nem tudták azonosítani az állítólag az EU képviseletében Dublinban dolgozó „magas, szemüveges magyart”.