Bizarr diplomáciai adok-kapokká alakult a Japán ellenőrzése alatt álló, de Kína által magának követelt kelet-kínai-tengeri kis szigetcsoport közelében szeptember elején elfogott kínai halászhajó ügye. A múlt pénteken szabadon engedett kapitány, valamint a legénység megpróbáltatásaiért Peking bocsánatkérést követelt, ehelyett Tokió kártérítési igényt jelentett be a parti őrsége két naszádján esett sérülésekért, amivel Japán vélhetően azt is igyekezett ellensúlyozni, hogy a konfliktus az ő meghátrálásával végződött.
A japánul Szenkaku-, kínaiul Tiaojü-szigetek körüli vita miatt az ENSZ New York-i közgyűlésén tartózkodó Ven Csia-pao kínai miniszterelnök nem volt hajlandó szóba állni Kan Naoto japán kormányfővel. Peking politikai és kulturális eseményeket is visszamondott, állampolgárait pedig intette a szigetországba utazástól. Az egymáshoz ezer gazdasági szállal kötődő két ország nem először vitatkozott össze a nyolc sziklából álló, összesen hét négyzetkilométer területű szigetcsoporton. Kína arra hivatkozva követeli magának, hogy évszázadokkal ezelőtt hozzá tartozott.
Tokió történelmi és jogi érveket emleget. A XIX. század végi japán–kínai háború idején a japánok úgy találták, hogy a lakatlan szigeteken nincs nyoma a Csing-dinasztia uralmának, ezért a konfliktust lezáró 1895-ös békediktátumban Tajvan és Okinava mellett azokat is annektálták. A második világháború után Tajvan visszakerült Kínához, a Japánnal kötött San Franciscó-i békeszerződés viszont az Okinava- és a Szenkaku-csoportot az USA ellenőrzése alatt hagyta. Az USA 1972-ben mindkettőt visszaadta Japánnak, ez Tokió fennhatóságának jogi alapja. Kína és Tajvan – utóbbi szintén magának követeli a partjaitól alig 170 kilométerre lévő szigeteket – azonban rögtön benyújtotta igényét a nyolc sziklára.
A japán parti őrség Szenkakunál
AP
Gazdasági érdekek is táplálják a vitát. Az ENSZ szakértői 1968-ban azt valószínűsítették, hogy a szigetcsoport közelében jelentős olaj- és földgázkincs rejlik a tenger mélyén. Ráadásul az ottani vizek gazdagok halban, márpedig az évente kifogott 17 millió tonnával messze világelső Kína 300 ezres halászflottájának a part menti vizekről egyre messzebb kell kalandoznia a zsákmányért.
Hasonlóképpen gazdasági megfontolások vezetik Kína más területi követeléseit is a régióban. A szintén tengermélyi szénhidrogénkészleteket rejtő Paracel-szigetek ügyében 1974-ben és 1988-ban is fegyveres összecsapás tört ki Vietnam és Kína között. Az ugyancsak a Dél-kínai-tengerben található Spratly-szigetek tagjaira pedig hat ország jelentette be igényét – Brunei kivételével mindegyikük birtokol legalább pár sziklát –, ám Peking az egészet magának követeli.
Kína kreatívan értelmezi az ENSZ 1982-es tengerjogi konvenciójában a 12 tengeri mérföldes (22 kilométeres) felségvizeken túli, 200 tengeri mérföldes (370 kilométeres) kizárólagos gazdasági övezetet is. A Kelet-kínai-tenger a legszélesebb pontján is csak 360 tengeri mérföld, ám míg Tokió középen húzná meg a gazdasági övezetek határát, Peking a kontinentális talapzattól számolja a sajátját, ami így a japán partokig nyúlik. Két éve a kétoldalú viszony javulása idején elvi megállapodást kötöttek a Kelet-kínai-tenger természeti kincseinek közös kiaknázásáról, ám ebből nem lett formális szerződés, a szeptember közepére tervezett tárgyalást pedig Kína a halászhajó-incidens miatt lemondta.
A térségben egyre inkább számolni kell a gazdasági teljesítményét tekintve az idén immár Japánon is túlnőtt Kína tengeri hatalmi ambícióival. Az ellensúlyként a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) – a Spratly-csoport kapcsán egymással is civakodó – tagjait és Japánt maga mellé állító USA külügyminisztere, Hillary Clinton az idén júliusban egy hanoi biztonsági konferencián közölte: Washington nemzeti érdeke közvetíteni a szigetekről folyó területi vitákban. Nem késett az ingerült válasz: Peking a dél-kínai-tengeri szigetek fölötti kizárólagos jogait éppoly vitathatatlan igényének minősítette, mint az 1959-ben bekebelezett Tibet és a renegát tartománynak tekintett Tajvan hovatartozását. Törekvéseit nyomatékosítandó gőzerővel fejleszti hadiflottáját, tengeralattjárók sora mellett első repülőgép-hordozóját építi, és katonai kikötőket modernizál. A Csendes-óceánon és az azt övező tengereken hat évtizede élvezett fennhatóságát védelmező USA sem pihen a babérjain, az idén nyáron már három látványos hadgyakorlatot tartott ázsiai vizeken.
NAGY GÁBOR
