Négynapos ünnepségsorozattal és mulatozással emlékezett nemrég függetlenségének 200 évvel ezelőtti kivívására Chile, ám az idei esztendő mégsem az első nemzetgyűlés összeülésének időpontjához kötött eseménysorozat, sokkal inkább a pusztító év eleji földrengés és a nyári bányatragédia miatt marad emlékezetes. A Pinochet-korszakot maga mögött hagyó Chilét az utóbbi két évtizedben Dél-Amerika gazdasági éllovasaként, a demokrácia régiós fellegváraként is emlegetik.
Az utóbbi húsz évben kormányzó balközép kormánykoalíció legfőbb célja a felzárkózás a fejlett országokhoz. Ezt valamelyest sikerült is teljesíteni, az idén januárban Chile – a földrészről elsőként – csatlakozhatott a legfejlettebb országokat tömörítő, párizsi székhelyű OECD-hez. Az alapvetően a nyersanyagexportra épülő, de egyre inkább diverzifikálódó gazdaság stabil, a világválság sem rendítette meg különösebben. Annál inkább a februári földrengés és a cunami, amelyek nyomán az okozott kárt az éves GDP 17 százalékára becsülik. A kilábalás ennek ellenére viszonylag gyors, az elemzők az év végére már 5-6 százalékos gazdasági növekedést jósolnak, 3 százalékos infláció és 8 százalékos munkanélküliség mellett. A chileiek életszínvonala az utóbbi két évtizedben fokozatosan nőtt, a húsfogyasztás például ma fejenként évi 81 kilogramm, 26 százalékkal több, mint tíz éve, és alig marad el a fejlett országok 83 kilogrammos átlagától.
Emlékezetes lesz az idei év azért is, mert 1958 óta most került hatalomra először demokratikus úton jobboldali kormány. A balközép Michelle Bacheletet váltó új államfő, a milliárdos vállalkozó Sebastian Pinera a fejlődés ellenére is számos társadalmi kihívással szembesült. A demokratikus átmenet óta a társadalmi szakadék folyamatosan mélyül. A különbségek leginkább a városokban látványosak, ahol a gazdagok jó infrastruktúrával felszerelt, zöldövezeti villákban, társasházakban élnek, a szegények lakta kerületekben pedig a kábítószer és a bűnözés az úr. A két véglet között egyensúlyoz az állami támogatásban nem részesülő középosztály. Az oktatás és az egészségügy továbbra is szegregált, és az emberek sorsa többnyire már a bölcsőben eldől. Pinera is az oktatási reform fontosságát, a szegénység felszámolását emelte ki az ENSZ minapi közgyűlésén, a millenniumi célkitűzések vitáján. Az IPSOS közvélemény-kutató intézet szerint a chileiek négyötöde elégedett az ország utóbbi kétszáz évével és jelenlegi helyzetével, ellentétben például argentin szomszédjaikkal, akik közül csak a megkérdezettek 44 százaléka válaszolt igennel a kérdésre.
A nemzeti ünnepen társadalmi osztályra tekintet nélkül a sült hús és a nemzeti tánc, a cueca játszotta a főszerepet. Az ablakokba mindenfelé kikerült a nemzeti lobogó, a parkokat és tereket a hagyományosan faágakkal díszített sátrak, a fondák lepték el. Az emberek népi játékok felelevenítésével, a gabonából vagy gyümölcsökből főzött helyi pálinka, a csícsa iszogatásával, sárkányeregetéssel és tánccal ünnepeltek.
Az állami megemlékezések a földrengéskárokra tekintettel visszafogottak voltak. A kormány – Mexikóval ellentétben, amely szintén nemrég ünnepelte függetlenségének 200. évfordulóját, 200 millió dollárból – csak 3 millió dollárt költött a rendezvényekre, de azért több óriásberuházás átadását az utóbbi hetekre időzítették. Az ünnepségek csúcspontjának pedig a főváros Santiago de Chilében és a kikötőváros Valparaísóban tartott katonai parádét szánták, amit több mint hárommillióan láttak élőben.
Nem feledkeztek meg az ünneplés közepette sem az augusztus elején föld alatt rekedt 33 bányászról, úton-útfélen őket biztató feliratok, zászlók látszottak. Pinera személyesen kereste fel a San José bányát, és egy délutánt a szerencsétlenül járt bányászok családjával töltött. Bár az évfordulóra már nem sikerült kimenteni őket, úgy tűnik, a korábban jelzettnél hamarabb a felszínre jöhetnek. A fúróműveletek a vártnál gyorsabban haladtak, és a mentőkabinok akár már e héten, lapzártánk után megindulhatnak az első bányászokkal. Az északi Atacama-sivatagban lévő bánya környéke az utóbbi hetekben egyébként szinte megközelíthetetlen, az eseményre több ezer chilei és külföldi újságíró készül, népes műszaki csapatok és mentőalakulatok állomásoznak a tárnánál, egy kisebb kolóniát alkotva pedig jó ideje ott élnek a bányászok sok aggodalom után immár egyre inkább önfeledten ünneplő családtagjai is. A szabadulás öröme azonban nem feledteti velük a tragédiát, és úgy hírlik, fejenként egymillió dollárra akarják perelni a bányatársaságot és az államot.
VÖLGY CSILLA / SANTIAGO DE CHILE
