Négyszázezer csapás

A háború embertelen – erősíti a régi igazságot a WikiLeaks internetes portál Irakról hétvégén közzétett, az USA által titkosított adathalmaza. A majdnem 400 ezer dokumentum példátlan mélységű betekintést enged az iraki konfliktusba a 2003-as inváziótól 2009-ig, és noha a sajtóbeszámolókban aprólékosan követett háborúról igazi meglepetés nem derült ki, a főként a műveleti parancsnokok napi beszámolóiból álló irattenger új megvilágításba helyez több kérdést.

AP/ Maya Alleruzzo

 A dokumentumokat már hetek óta tanulmányozó négy kivételezett újság értékelése szerint az iraki rendőrök és katonák tömegesen követtek el háborús bűnöket iraki polgárok ellen. A feljegyzések gyilkosságokról, kínzásokról és nemi erőszakról szólnak, sokkal súlyosabb visszaélésekről, mint amilyeneket az amerikai őrök elkövettek a hírhedtté vált bagdadi Abu Graib börtönben. Az is kiderült, hogy az amerikaiak tudtak iraki szövetségeseik kegyetlenkedéseiről, de szemet hunytak felettük. A háború halálos áldozatainak száma is több az eddig ismertnél, legalább 15 ezerrel. A szakértők és békeaktivisták által vezetett Iraq Body Count netes portál szerint így 2003 óta több mint 150 ezer ember vesztette életét, a 80 százalékuk civil volt.

A kiszivárogtatások kellemetlenül érinthetik mind Bagdadot, mind pedig Washingtont. Iraknak a parlamenti választások után lassan nyolc hónappal még mindig nincs új kormánya. Núri al-Maliki ügyvezető miniszterelnök szerint a titkos akták napvilágra kerülése is azt a célt szolgálja, hogy gátolja a megegyezést. Bár a kormányfőnek inkább kapóra jöhetett az újabb botrány, hiszen van mire fognia a megállapodás hiányát, tény, hogy a WikiLeaks adatdömpingje nem vet jó fényt a kabinetjére.

Barack Obama amerikai elnököt az ENSZ kínzásokkal kapcsolatos jelentéstevője, Manfred Nowak sürgette az incidensek kivizsgálására. Persze a washingtoni kormánynak nagyobb gondja is van ennél. A Pentagon például – a nyári, afganisztáni háborúval kapcsolatos dokumentumok kiszivárogtatásához hasonlóan (HVG, 2010. augusztus 14.) – ismét azzal bírálta a WikiLeaks portált és annak ausztrál születésű tulajdonosát, Julian Assange egykori hackert, hogy amerikai katonák és a velük együttműködő irakiak életét kockáztatja. Assange viszont múlt szombati londoni sajtóértekezletén közölte, háborús bűnöket leplezett le, feltárta az igazságot, és a legkényesebb adatokat – például neveket – egy szerkesztőcsapat kitörölte.

Az USA-t politikailag leginkább az zavarhatja, hogy a dokumentumok alapján kijelenthető: Irán nagy tétekben játszik Irakban. Ez egyrészt alátámaszthatja az előző amerikai elnök, a republikánus George W. Bush kormányának érvelését, hogy Teherán – amely Hamid Karzai afgán elnök kormányát is évi 2 millió dollárral támogatja – jelentős mértékben segíti az iraki síita erőket, másrészt Obamának szegezhető a kérdés, hogy mit szándékozik tenni. Ugyanis nem pusztán politikai és pénzügyi támogatásról van szó, hanem arról, hogy az iráni Forradalmi Gárda szervezésében a libanoni Hezbollah síita mozgalom emberei iráni földön iraki síita militánsokat képeztek ki, és rakétákkal, robbanószerekkel, lőfegyverekkel látták el őket. Igaz lehet az az amerikai megállapítás, hogy az Irán által felkészített halálbrigádok számlájára írható az iraki háború több mint 4400 fős amerikai veszteségének a negyede.

Az iraki földön folyó amerikai–iráni különháború az után is folytatódott, hogy Obama tavaly békülékeny hangnemben közeledni próbált Teheránhoz. Tény, hogy a következtetések kizárólag az amerikai jelentések alapján, amerikai szempontból készültek, Ryan C. Crocker volt bagdadi amerikai nagykövet mégis úgy véli, a Forradalmi Gárda célja a bagdadi kormány gyengítése, az USA iraki szerepvállalásának akadályozása és az iráni befolyás növelése.

A világhálóra feltett dokumentumok arra is magyarázattal szolgálnak, hogyan sikerült az amerikaiaknak úrrá lenniük az erőszakon, és megakadályozniuk, hogy Irak polgárháborúba süllyedjen. A csapaterősítés szükséges, de nem elégséges feltétel volt. Az ország lakossága 2006-ra a teljes kétségbeesés állapotába került, mindent elborított a vér. A szunnita és a síita milíciák egyre brutálisabban és szisztematikusabban öldökölték egymást, és a vérontás már azokat a közösségeket fenyegette a legjobban, amelyek védelmére maguk a milíciák létrejöttek.

Az irakiak ezen a ponton váltak nyitottakká az amerikai kezdeményezések iránt: a szunnita felkelők a szintén szunnita al-Káida ellen fordultak, a síita kormányerők pedig felszámolták az Amerika-ellenes síita Mehdi Hadseregének hátországát. Az amerikai hadsereg 2006-ban még nem fogta fel, hogy nem puszta bűnözésről, hanem felekezeti háborúról van szó, a WikiLeaks dokumentumaiból azonban kiderült, hogy 2007-re a helyzet jelentősen megváltozott. Az együttműködő irakiak segítettek az amerikaiaknak megtisztítani az ország jelentős részét.

Mivel minden háború alkímiája más, kérdés, hogy az iraki mintára Afganisztánban is megnövelt haderő képes lesz-e az ottani rendezésre. Vajon a pastu többség hajlandó-e szembeszegülni a pastu tálibokkal? A törzsi vezetők elég erősek-e ahhoz, hogy hallgassanak rájuk? És vajon a Talibán kész-e megbékélni a hitelét vesztett kabuli kormánnyal? Irakban a felszabadítók helyett megszállókként fogadott amerikaiak felé fordultak sokan a kiúttalanság miatt, de vajon az Afganisztánban eleinte üdvözölt idegenek vissza tudják-e szerezni az elvesztett bizalmat? E nélkül ugyanis – olvasható ki az amerikai harci jelentésekből – semmilyen stratégia nem működik.

KERESZTES IMRE