Bojkottálják a választást, mert börtönbe zárt vezetőiket ki kellene zárniuk a pártból, hogy indulhassanak – állította Win Tin, az ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) szervezet társalapítója, Aung San Suu Kyi egykori főtanácsadója, aki maga is 18 évig volt börtönben. Két éve szabadult, azóta csak a Spektrum Tv riportereinek sikerült vele tévéinterjút készíteniük, melynek eddig meg nem jelent szövegét a HVG rendelkezésére bocsátották.
– Mit gondol, miért engedték ki a börtönből?
– Odabent annyira leromlott az állapotom, hogy azt hitték, ha kiengednek, nem húzom tovább egy évnél. Elszámították magukat.
– Hol volt az utóbbi két évben?
– A házamat elkobozták, amikor börtönbe zártak. Az előírás szerint hetente kell változtatnom a lakhelyemet, hol barátoknál, hol rokonoknál lakom.
– Rémtörténetek keringenek a burmai börtönökről. Önt nem tudták megtörni?
– Vallattak, nem hagytak aludni, volt, hogy napokig nem adtak enni. Ilyen körülmények között megeshet, hogy az ember nem bírja tovább. Amikor egy-egy évig magánzárkában tartottak, azt kérdeztem magamtól, mi értelme lenne remény, jövőkép nélkül, öregemberként kijönni a börtönből?
– Ennyi szenvedés után képes hinni a változásban?
– A politikai meggyőződésemet sosem adtam fel. Az 1970-es években azt képzeltük, lerázzuk magunkról a hadsereget, és a társadalmi változásokat jólét követi. Az országnak már akkor elege volt az elnyomásból, hiányzott a szólás- és a sajtószabadság, az emberek pedig elszegényedtek. A börtönből követtem az eseményeket, igyekeztem józan maradni, verseket memorizáltam, újságot olvastam, mindig ugyanazt, amíg a barátok nem hoztak újat. Amikor pedig kaptam egy rádiót, hírösszefoglalókat készítettem a többieknek.
– Miért nem vesz részt pártja a választáson?
– Ez becsületbeli ügy. Ehhez ki kellene zárnunk a pártból a vezetőnket, Aung San Suu Kyit és börtönben ülő számos politikusunkat. De hiába is szereznénk meg az összes szavazatot, nem alakíthatnánk kormányt.
– A világ mintha magára hagyta volna Burmát.
– A tábornokokat nem érdekli, hogy szankciókat vezetnek be Burma ellen, az ország el van zárva a külvilágtól, az emberek szenvednek. A nemzetközi közösséget mindez aggasztja, de nem eléggé. A szóbeli támogatás is segít, de a politikai és gazdasági hatásosabb lenne. A katonai diktatúra vezetője, Than Shwe tábornok nem olyan, mint Szaddám Huszein, és a burmai nép is különbözik az irakitól. Talán ezért nincs nagyobb segítség. A burmaiak csöndesek, békések, kevéssel is beérik.
– Mi hozhat változást?
– Nehéz kérdés. A felkelés továbbra is opció, ahogyan 1988-ban is az volt. De nem kizárt, hogy a kormányon belül lesznek változások. Még a hadseregben is vannak olyanok, akiknek nincs ínyükre ez a fajta kormányzás, és tarthatatlannak gondolják, hogy az ország lakóinak többsége napi egy dollárnál kevesebből él.
