szerző:
MTI

Bizarr javaslattal állt elő az Európai Unió energiaügyi biztosa az eladósodott országok, köztük Görögország megbüntetésére.

A német Günther Oettinger indítványozta ugyanis, hogy az uniós épületek előtt eresszék félárbocra a legnagyobb adósságokat felhalmozó tagállamok zászlaját. A konzervatív politikus a Bild című napilap internetes kiadásában szombaton megjelent interjúban elismerte, hogy nem szokványos javaslatról van szó, de úgy vélte: a jelképes lépésnek erőteljes elrettentő hatása lenne. Berlini értesülések szerint Oettinger indítványát "kenyéradója", az Európai Bizottság szinte azonnal elutasítással fogadta. Közvetve elhatárolódott tőle Angela Merkel német kancellár is.

Az energiaügyi biztos - aki kinevezéséig Baden-Württemberg tartomány miniszterelnöke és a CDU-ban a pártelnök, Merkel helyettese volt - annak a nézetnek adott hangot, hogy a notórius adósokkal szemben eddig indítványozott szankciók nem bizonyultak célravezetőeknek. "Egy eladósodott országot pénzbüntetéssel fenyegetni olyan, mint egy meztelen ember zsebét keresni" - érvelt a többi között a biztos. Oettinger szerint olyan szankcióknak lenne értelme, amelyeket a kormányoknak magyarázniuk kellene állampolgáraik előtt. A zászlók félárbocra engedése az adós államok közvetett megszégyenítése lenne - fűzte hozzá.

José Manuel Barroso bizottsági elnök nevében szóvivője elhatárolódott a javaslattól. Az indítványt a szóvivő sajátságosnak nevezte, hangoztatva, hogy a benne foglaltak fel sem merülhetnek. Jóval élesebben fogalmazott az unió pénzügyi biztosa. Olli Rehn szóvivője útján tudatta, hogy az Európai Bizottság az adósságválság elleni harcban csak komolyan vehető elképzelésekkel, illetve javaslatokkal foglalkozik. Úgy tudni, a pénzügyi biztost különösen felbosszantották német kollégájának javaslatai.

Oettinger párttársa, az Európai Parlament CDU-s frakciójának vezetője, a német Werner Langen a biztos indítványa kapcsán csak annyit mondott: "Szeptember első felében járunk, nem pedig április elsejét írunk". Mindehhez hozzáfűzte, hogy egy ilyen fontos vitában több komolyságra lenne szükség. Közvetve elhatárolódott Günther Oettinger javaslatától a német kancellár is. Angela Merkel egy interjúban Görögországgal szemben több türelmet követelt. Amit éveken keresztül elmulasztottak, nem lehet egy éjszaka alatt bepótolni - érvelt a kancellár, aki ennek kapcsán a német egyesülés bonyolult folyamatára, illetve az egykori NDK nehéz újjáépítésére emlékeztetett.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Létszámracionalizálás, így nevezik finoman 10 ezer ember kirúgását?

Létszámracionalizálás, így nevezik finoman 10 ezer ember kirúgását?

Milyen egy 90 millió forintos új Bentleyvel kabriózni? Kipróbáltuk

Milyen egy 90 millió forintos új Bentleyvel kabriózni? Kipróbáltuk

Ezért nem jó, ha a világ első embere a Twitteren át kommunikál a világgal

Ezért nem jó, ha a világ első embere a Twitteren át kommunikál a világgal

Ez a legsúlyosabb arany kád a világon, amiben megfürödhet

Ez a legsúlyosabb arany kád a világon, amiben megfürödhet

Mercedes CLA Coupé-menetpróba: mit tud az új kecskeméti autó?

Mercedes CLA Coupé-menetpróba: mit tud az új kecskeméti autó?

Már-már remekmű: ezzel a tenyérizzasztó játékkal szinte vétek nem szenvedni

Már-már remekmű: ezzel a tenyérizzasztó játékkal szinte vétek nem szenvedni