Lőszerek gyártását segítené Oroszország Kubában

Oroszország felújítja haditechnikai együttműködését Kubával - adta hírül szerdán a Kommerszant című orosz napilap.

  • MTI MTI
Lőszerek gyártását segítené Oroszország Kubában

A lap értesülései szerint közel a megállapodás egy, a Kalasnyikov gépkarabélyba és más 7,62 milliméteres kaliberű fegyverekbe való lőszerek gyártására szolgáló gépsor Kubának való eladásáról.

Egy orosz kereskedelmi minisztériumi forrás elmondta, hogy Havanna tavaly vette fel a kapcsolatot ebben az ügyben az orosz haditechnikai exportvállalattal, miután az illetékesei Venezuelában megnézték az ott felépített lőszergyárat.

A forrás nem árulta el a készülő szerződés értékét, de elmondta, hogy Moszkva az 1970-80-as években orosz segítséggel létesített kubai lőszergyártás teljes korszerűsítésére szeretne megbízást kapni.

A kilencvenes évek elejéig Kuba volt az orosz fegyverek egyik legnagyobb vásárlója. Oroszország 2008-ban újította fel haditechnikai együttműködését a kommunista vezetésű karibi szigetországgal, hét évvel azután, hogy 2001-ben bezárta ottani katonai bázisát.