Jelentős gazdasági és politikai tényezővé emelte Törökországot a harmadszor is választást nyert Tayyip Erdogan kormányfő.
A török gazdaság valódi csodát hajtott végre – elsősorban ezzel nyerte el újra a választók bizalmát az országot 2002 novembere óta irányító Igazság és Fejlődés Pártja (AKP). Az 1990-es évtized pénzügyi válságai, bankcsődjei és háromjegyű inflációja után az új évezred első dekádjában az ország GDP-je és exportja is megháromszorozódott, utóbbi tavaly 114 milliárd dollár volt. A török a világ 17. legnagyobb gazdaságává emelkedett, a 2009-es válságot követő visszaesés után tavaly a G20 csoporton belül – Kína és India után – a harmadik leggyorsabb ütemben bővült. Mindebből a lakosságnak is jutott: a bérek és a hitelezés növekedésének köszönhetően a fogyasztás tavaly a negyedével nőtt. A válságba egyetlen török bank sem bukott bele, és az államadósság mindössze a GDP 40 százaléka.
Törökország regionális hatalmi ereje is megnőtt, aminek látványos jele az egyre lendületesebb tőkekivitel a Közel-Keletre, valamint az aktív – akár az USA érdekeivel is szembemenő – önálló külpolitika. Ahmet Davutoglu külügyminiszter az arab országok számára az ihlet forrásának nevezte a muszlim Törökország sikeres gazdaságát és működő demokráciáját. Egy vallásos töltetű vers elszavalásáért valamikor még a börtönt is megjárt Erdogan lényegesen visszaszorította a hadsereg politikai befolyását, valószínűleg végleg kizárva a múltban gyakori katonai puccsok lehetőségét.
Az újjászületés talán egyik legfőbb motorja maga a miniszterelnök. A bírálói szerint önkényes és populista, a csodálói szerint viszont karizmatikus és iránymutató Erdogan alapvetően megváltoztatta az ország társadalmi viszonyait. Megfosztotta hatalmától a reformokra képtelen világi elitet, és döntési helyzetbe hozta a konzervatív, vallásos, vállalkozó szellemű középrétegeket, munkavállalókat. Egy felmérés szerint az AKP szavazóinak fele Erdogan miatt adja voksát a pártra.
A kormányfő ügyesen keveri politikájába a nacionalizmust és a moralizálást is, de közben fáradhatatlanul utal a fejlődésre, a megépült utakra, a csatornázásra, a felújított iskolákra, kórházakra. Papa Tayyip – harsogta a tömeg az Oszmán Birodalom egykori fővárosában, Bursában tartott kampánygyűlésen, ami már–már akkora tiszteletet jelent, mint amekkorát a törökök a világi köztársaság 1923-as megalapítója, Mustafa Kemal „Atatürk”, vagyis a Törökök apja iránt éreznek. Ám hogy mennyit változott Törökország, jelzi, hogy míg korábban Atatürk neve hívó szó volt a világi szavazóknak, a szekuláris ellenzék legjelentősebb politikai ereje, az Atatürk által alapított Republikánus Néppárt (CHP) a kampányban alig utalt rá.
A jövőt illetően számos kétség merül fel. A világiak évek óta aggódnak, hogy az egykor harsányan iszlamista Erdogan merre viszi tovább Törökországot. Mind többen aggódnak, hogy a Fethullah Gülen vallási vezető által az 1970-es években létrehozott mozgalom beépült a rendőrségbe, az igazságszolgáltatásba és az AKP soraiba.
Sokan féltik a török demokráciát is. Erdogan nem csinál titkot abból, hogy harmadik miniszterelnöksége után elnökként folytatná, ráadásul úgy, hogy a közjogi rendet átalakítva, és a francia vagy az amerikai példát követve prezidenciális rendszert vezetne be. Az AKP közel 50 százalékos győzelme 326 helyhez elég az 550 fős parlamentben, így csak négy mandátum hiányzik attól, hogy az alkotmány módosítását népszavazásra bocsáthassa.
Egyes elemzők szerint Erdogan autoriter hajlamai veszélyesek lehetnek. A hadsereg tábornokainak tizede börtönben van, egyik részük az állam elleni puccskísérlet valódi vádjával, másik részük megfigyelők szerint koholt indokokkal. Célponttá vált a média, újságírókat börtönöznek be, az ország a sajtószabadság tekintetében egy rangsor alapján a 138. helyre került – Irak mögé, Oroszország elé.
Erdogan arra is hajlamos, hogy rendezettnek ítélje a 73 millió lakosú ország 14 milliós kurd kisebbségének a jogait, holott – bár sokat javított a kurdok helyzetén – van még mit tenni. A vallási és etnikai toleranciának az sem tett jót, hogy a kormányfő megkérdőjelezte, muszlimok-e a 20 milliós vallási közösséget alkotó alaviták, akik közé tartozik történetesen az ellenzéki CHP vezetője is.
KERESZTES IMRE
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
