Szavazás után fegyverek

A stabilitás megteremtése volt a célja az elnökválasztásnak a Kongói Demokratikus Köztársaságban, de a vitatott eredmény újabb polgárháború szélére sodorhatja a Nyugat-Európa nagyságú országot. A hivatalos adatok alapján a voksok 49 százalékával győzött Joseph Kabila elnök, az ellenzéki Étienne Tshisekedi 32 százalékot kapott. Az utcán rendkívül népszerű Tshisekedi azonban már az eredmény ismertetése előtt elnöknek nyilvánította magát, és csalásokra hivatkozva békés tüntetésekre szólított fel. A tiltakozások gyújtogatásokká és fosztogatásokká fajultak, a rendfenntartók éleslőszert vetettek be, a halálos áldozatok száma többtucatnyi. A diaszpóra sem maradt nyugodt, Londonban 143, az egykori gyarmattartó Belgium fővárosában, Brüsszelben 200 embert vettek őrizetbe a Kabila elleni erőszakos tüntetéseken.

A volt amerikai elnök, Jimmy Carter alapította Carter Center emberjogi szervezet szerint a Kabila egyik barátja által vezetett választási bizottság hiteltelen, és különösen gyanús a több körzetben mért száz százalék körüli – sőt annál is magasabb – részvételi arány. Számos szavazóhelyiség porig égett a leadott voksokkal együtt, több számlálóközpontot pedig mintha természeti katasztrófa sújtott volna, a szavazólapokat a sárba taposták, vagy a szél kapta fel.

A 2003-ban véget ért polgárháború utáni, részben a Nyugat által finanszírozott első kongói szervezésű választás hűen tükrözte az ország kaotikus helyzetét. Kongó az utolsó helyen szerepel az ENSZ humánfejlettségi listáján, és befektetők szerint csak a legelszántabb üzletemberek vállalják az ottani befektetést. Az 1997-ben kezdődött, több afrikai állam részvétele miatt a kontinens „első világháborújának” is nevezett polgárháború nyolc évvel ezelőtti lezárása óta az ország valójában nem épült újjá.

Az állam haldoklik, hasznavehetetlen – vélik a helyiek. A korrupcióra jellemző, hogy a nyugdíjra jogosult keveseknek is fizetniük kell, ha meg akarják kapni a mindössze havi egy szappan megvételére elég juttatást. Az ország számos nyersanyagban gazdag, bőven van arany, gyémánt, kobalt, réz, olaj, trópusi fa. A koltán – a csúcstechnológiában, például a mobiltelefonokban használt tantál ércalapanyaga – globális készleteinek kétharmada Kongóban található. De nem tudni, mire megy el a bányászati koncessziókból származó bevétel.

A 70 milliós országban az egy főre jutó átlagos éves jövedelem 300 dollárnak felel meg. A várható élettartam kevesebb mint 50 év, a halandóság a többi afrikai országénál is jóval magasabb. A kormány évente és fejenként 15 dollárnyit költ egészségügyre, ami az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a fele a legalapvetőbb szolgáltatásokra szükségesnek. Miközben a világ vízenergia-kapacitásának 13 százaléka Kongóban található, a lakosság tizede jut csak elektromos áramhoz. A bővizű folyók és a termékeny földek virágzó mezőgazdaságot sugallnak, de Afrika egykori éléstára ma arra sem képes, hogy élelmiszerből önellátó legyen.

A Nyugat-ellenes kirohanásai miatt Európában és az USA-ban nem túlzottan kedvelt, 78 éves Tshisekedi – aki a korábban Zaire-nak nevezett országban háromszor is rövid ideig miniszterelnök volt – populizmusa a változás reményét kelti. De ígéretesnek tűnt Kabila is. 2001-ben jutott hatalomra, miután megölték az apját, aki megdöntötte Mobutu Sese Seko véres diktatúráját. Most viszont az elnök bérencei brutálisan lépnek fel az elégedetlenkedőkkel és az újságírókkal szemben, rendszeresek a megfélemlítések. A tízmilliós fővárosban, Kinshasában Kabilának a Köztársasági Gárdát vezető testvére azzal keltett feltűnést, hogy pribékjeivel megveretett két közlekedési rendőrt, mert egy kereszteződésben nem adtak azonnal zöld utat a konvojának.

A polgárháború idején több mint ötmillióan vesztették életüket, az áldozatok közel fele ötévesnél fiatalabb volt. Azóta is tízezrek halnak meg évente éhínség és betegségek, valamint a fegyveres bandák vérengzései miatt. A központi kormány által nem ellenőrzött hatalmas területeket különféle milíciák uralják, némelyikük a szomszédos országokból érkezett. Északnyugaton az enyele lázadók a halászati jogokért harcolnak, északkeleten az ugandai Úr Ellenállási Hadserege terrorizálja a lakosságot, és az ituri népcsoport ragad olykor fegyvert. A keleti tartományokban a Ruandából származó hutu és tuszi csoportok portyáznak. Az ENSZ hiába költött több milliárd dollárt békefenntartásra, nem ért célt vele. Kongóban talán a világon a legelterjedtebb a nemi erőszak. A falvakat módszeresen megtámadó és a nőket megerőszakoló bandák tagjai büntetlenek maradnak, nem ritka, hogy a hadsereg tagjai is kedvet kapnak a nőkkel szembeni atrocitásokhoz, számos esetben pedig az ENSZ-katonák is szemet hunynak.

Életképtelensége miatt Kongó nemzetközi gyámkodás alatt áll, ami gátolja az önállósodását. A fontos döntéseket a Világbank és az ENSZ technokratái hozzák, az állami logisztikai feladatokat a világszervezet missziója (Monusco) látja el, az infrastruktúra újjáépítéséért egy belga szervezet felel, London a kormányzásban segít, a WHO egészségügyi programokat próbál szervezni.

KERESZTES IMRE