Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
A NATO nem szándékozik katonai bázist létesíteni Oroszországban - hangsúlyozta a NATO főtitkára a Ria Novosztyi hírügynökség hétfői videokonferenciáján.
A Moszkva és Brüsszel között zajló beszélgetésen Anders Fogh Rasmussen cáfolta, hogy katonai kontingenseket terveznének szállítani Afganisztánba Oroszország területén keresztül.
A NATO főtitkára azt is elmondta, hogy a májusi chicagói NATO-csúcsértekezletet követően folytatják az európai rakétavédelemről folyó tárgyalásokat Oroszországgal, Chicagóban pedig bejelentik a rakétapajzs-fejlesztés közbenső szakaszának befejezését.
Még kérdés, hogy az akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Budapest megkapta az azonnali jogvédelmet is.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
Egyikük akár negyven év börtönt is kaphat.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.