„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Súlyosan bántalmazták a toulouse-i zsidó iskola egyik lánynövendékét a Toulouse és Lyon között közlekedő vonaton. A két tettest csütörtökön már őrizetbe vették.
A tizenhét esztendős lányt - aki Dávid-csillagot viselt a nyakában - szerdán a vonaton zaklatni kezdte, majd félholtra verte két fiatal fiú. A bántalmazásnak az egyik vasutas közbelépése vetett véget. Csütörtökön a rendőrség őrizetbe vette a két tizennyolc éves fiatalt, aki Északnyugat-Afrikából származik. Mindkettőjüket kihallgatták.
A lány annak a toulouse-i zsidó iskolának a növendéke, amelynek a közelében márciusban szörnyű vérengzést követtek el. Az algériai származású Mohammed Merah - aki Toulouse-ban és Montaubanban a francia hadsereg három katonájával is végzett korábban - egy motorról többször rálőtt az iskola előtt várakozó gyerekek és szülők csoportjára, és ennek következtében egy tanár és három gyermek meghalt, többen pedig súlyosan megsebesültek.
A tettes az öldöklés után elbarikádozta magát egy lakásban, ahol később kommandósok végeztek vele. Később kiderült, hogy Merah az al-Kaida, illetve a szalafista radikális iszlám mozgalom tagjának vallotta magát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.