Lázadó Európa: fedő alatt a gőz

Megszorításokkal lehetetlen a gazdasági mélyrepülés megfordítása – az EU minden egyes újabb válságkezelő intézkedésekor ezt ismételgeti Paul Krugman Nobel-díjas amerikai közgazdász és kolumnista. Megszokott rovatában, a The New York Times amerikai napilapban legutóbb őrültségnek nevezte, hogy az irracionális európai politikusok még súlyosabb fájdalmat okoznak intézkedéseikkel a spanyoloknak és a görögöknek, mert elvakultan – és tévesen – azt hiszik: a költségvetési hiány nagyobb és sürgetőbb veszély, mint a tömeges munkanélküliség, és a deficitcsökkentés képes megoldani azt a problémát, amit a magánszektor túlzásai okoztak.

Így látják ezt azok a tízezrek is, akik az utóbbi napokban Görögországban, Portugáliában és Spanyolországban az utcákon tiltakoztak a nadrágszíj újabb meghúzása ellen. Eredményt csak Portugáliában értek el, ám ott sem sokat. Pedro Passos Coelho jobbközép miniszterelnök az IMF–EU-mentőcsomag 2011. májusi bejelentése óta legnagyobb demonstráció láttán meghátrált, és visszavonta azt a javaslatot, ami 11-ről 18 százalékra emelte volna a munkavállalóktól levont társadalombiztosítási járulékot. Nagy úr azonban a bevételi kényszer, ezért a költségvetési hiány csökkentéséhez hiányzó összeget a személyi jövedelemadó kulcsainak felsrófolásából és a közalkalmazottak fizetésének újabb lefaragásából teremtik elő. Hogy Portugáliában ennyien az utcára mentek, azt mutatja, az eurózóna vezetői forró őszre számíthatnak, mert a valutaövezet perifériájának lakossága megelégelte a megszorításokat. A portugálok eddig fegyelmezett éltanulóként viselték el, hogy a mentőcsomag áraként kért hároméves megszorítási ciklus közepére a munkavállalók jövedelme már csaknem a negyedével csökkent.

A megszorítások ellen tüntető spanyolok Madridban

AP / Andres Kudacki

A szomszédos Spanyolországban viszont egyelőre a politikai kockázatokat félresöpörve erőlködik Mariano Rajoy jobbközép néppárti kormánya, hogy elkerülje a segítségkérés szégyenét, és megússza az ország bankszektorának szükséges, a friss auditálás alapján 54 milliárd euróra becsült feltőkésítés zömének uniós finanszírozásával. Ezért a 2013-as költségvetés tervezetében újabb, nagyjából 40 milliárd euróra rúgó megszorítást jelentettek be, miután Rajoy már megszegte a tavaly novemberi választáson pártja számára abszolút többséget hozó kampányígéretét, és szeptember 1-jével 18-ról 21 százalékra emelték az áfa normál kulcsát.

Az ibériai beszámolók bevilágítanak az EU-ban legmagasabb, 25,1 százalékos – a spanyol fiatalok körében 52,9 százalékos – munkanélküliségének önmagában is csúf képet mutató függönye mögé. Az állástalanok harmada már nem jogosult a munkanélküli-segélyre, és az alsó középosztályból lecsúszottak is guberálnak a szemetesek környékén. A Caritas katolikus jótékonysági szervezet szerint a háztartások 22 százaléka él szegénységben, közülük 600 ezernek semmilyen állandó jövedelme nincs, és a szervezet ingyenkonyháin étkezők száma a 2007-esnek a duplájára, egymillió közelébe emelkedett. Egyre több idősotthonból viszik haza hozzátartozóik az öregeket, részben mert nincs pénzük az ellátás fizetésére, részben pedig azért, mert jól jön a nyugdíjuk, amihez a spanyol kormány politikai okokból nem mer hozzányúlni. És elemzők szerint könnyen lehet, hogy hiábavaló az áldozat, a spanyol költségvetés hiányát az idén nem sikerül a GDP 6,3 százalékára leszorítani, és jövőre is elérhetetlennek bizonyul a 4,5 százalék.

Spanyolországot más erők is feszítik. A madridi kabinet takarékosságra szeretné szorítani a szociális, egészségügyi és oktatási kiadások jó részét álló, súlyosan eladósodott tartományokat (HVG, 2012. szeptember 8.) – közülük már öten kértek kormányzati segítséget törlesztési gondjaikra –, amelyek soraiból a gazdagabbak és erősebbek egyre nyíltabban lázadnak a központi akarat ellen. Olyannyira, hogy egyesek már attól tartanak, az ország akár szét is szakadhat. Baszkföld és Galicia október 21-én tart regionális választásokat, ahol megerősödhetnek a szeparatista erők. A spanyol GDP ötödét adó Katalóniában még jobban nő az elszakadási vágy, s aligha véletlen, hogy a világ egyik legjobb futballcsapatának tartott FC Barcelona éppen most választotta egyik idegenbeli mezszínének a katalán zászló aranysárga-piros kombinációját. A novemberben tartományi választást rendező katalánok – akik úgy vélik, bajaik legfőbb oka, hogy jóval többet fizetnek be a madridi kasszába, mint amennyit onnan kapnak – népszavazást is szeretnének a kiválásról, amire a spanyol kormány közölte: megvannak a törvényi és alkotmányos eszközei a lépés megakadályozására.

Egyesek úgy vélik, hogy az Európában harmadik éve tomboló adósságválság szétfeszíti azt a társadalmi szerződést, ami a kontinens demokráciáinak a legitimitását adja, és ennek jele a szolidaritás megingása a gazdagabb és szegényebb régiók, illetve EU-tagországok között. Az európai jóléti társadalom forrásai ugyanis az eurózóna, valamint az EU perifériáján gyorsabban apadnak, de a centrumban is fogyatkoznak, aminek jele, hogy az egész unió pénzesládájának tartott Németországban is fölvetette Bajorország, hogy miért ő finanszírozza a szegényebb – elsősorban keletnémet – tartományok felzárkóztatását (HVG, 2012. július 28.).

A kiút a gazdasági növekedés lenne, amit Krugman az EU esetében is aktív monetáris és gazdaságpolitikával segítene, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és a washingtoni kormány együttműködését példaként állítva. A konjunktúra motorját azonban még akkor is nehéz lesz újraindítani – véli számos közgazdász –, ha Görögországot bent tartják az eurózónában, Spanyolország önerőből menti meg magát, az Európai Stabilitási Mechanizmus mentőalapja pedig betölti a szerepét, és megnyugtatja a piacokat az Európai Központi Bank államkötvény-vásárlási programja. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat az idén 0,3 százalékos recesszióra, és jövőre is csupán 1 százalékos növekedésre számít a valutaövezet 17 országában, amelyek közül többet is évek óta kínoz a visszaesés, és a restrikció a lakosságot és az üzleti szektort is kivérezteti.

Az eurózónában a munkanélküliek száma már meghaladja a 18 milliót – az EU egészében pedig a 25 milliót –, ez a közös valuta bevezetése óta a legtöbb. Az unióban a 18–25 év közöttiek 22,7 százaléka állástalan, ami szintén rekord, és ez az Európai Bizottság szerint gazdasági és társadalmi katasztrófával, egy elveszett generáció kialakulásával fenyeget. Még borúsabb képet fest az Ernst & Young tanácsadó cég friss elemzése, amely szerint az is elképzelhető, hogy Európa az adósságválság nyomán krónikusan magas munkanélküliség és folyamatos gazdasági bajok jellemezte elveszett évtizedre számíthat.