szerző:
MTI

Tartományi népi gyűlés tagja szeretett volna lenni egy tehetős építési vállalkozó Közép-Kínában, ezért szavazók százait fizette le, majd miután nem került be a törvényhozásba, leleplezte magát - jelentette a kínai sajtó szerdán.

Huang Jü-pao egy építőanyag-gyártó kuangtungi cég vezetője. Miután bejelentette, hogy indulni szeretne a képviselőségért a Hunan tartománybeli Saojang városban a tavaly decemberi választásokon, állítása szerint egy vezető tisztségviselő azt tanácsolta neki: ha biztosra akar menni, adjon pénzt a választóknak.

A 64 éves Huang saját bevallása szerint előkészített 470 borítékot, mindegyikbe ezer jüant (35 ezer forint) helyezett, majd kézbesítette őket.

A befektetés azonban nem térült, meg, Huang nem került be a tartományi képviselőtestületbe, és elkeseredésében idén januárban nyilvánosságra hozta az interneten saját vesztegetési kísérletét. Hozzátette: gyanítja, hogy a rendszer korrupt, és ő azért maradt alul, mert mások többet fizettek.

A közadakozásáról ismert férfi a Hszinhua hírügynökségnek azt mondta: megdöbbentette, hogy a választást elvesztette, miközben "mások vesztegetéssel győztek". Állítása szerint keserű tapasztalatának nyilvánosságra hozatalával és a vizsgálat kikényszerítésével az a célja, hogy "javuljon a választási gyakorlat és rendszer".

Saojangban már tartományi vizsgálóbizottság kutatja Huang Jü-piao bejelentését, és a helyi vezetők azt ígérik, hogy a nyomozás lezárultával közreadják annak eredményét.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szinte hihetetlen értéket, közel 35 fokot mértek az északi sarkkörnél

Szinte hihetetlen értéket, közel 35 fokot mértek az északi sarkkörnél

Lábon lövi magát Amerika a kereskedelmi háborúval?

Lábon lövi magát Amerika a kereskedelmi háborúval?

Szkennelték egy brit bevásárlóközpont látogatóinak arcát, de erről senkinek sem szóltak

Szkennelték egy brit bevásárlóközpont látogatóinak arcát, de erről senkinek sem szóltak

Nyolc autó ütközött az M7-esen Velencénél a Balaton felé

Nyolc autó ütközött az M7-esen Velencénél a Balaton felé

9 millió forinttól indul itthon az új BMW X1

9 millió forinttól indul itthon az új BMW X1

Éremesővel zárták a magyar úszók a világkupát

Éremesővel zárták a magyar úszók a világkupát