És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Három holttestet találtak a hatóságok Máltán – közölték szerdán. A halottak azonosítását még nem fejezték be. A szigetországban vasárnap óta keresik egy jacht öt eltűnt francia utasát.
Két férfi, két nő és egy 15 éves fiú az El Pirata nevű jachttal kötött ki vasárnap Dwejra településnél. Egy kisebb csónakkal este a partra mentek, hogy megvacsorázzanak, de nem tértek vissza a hajóra.
A jacht spanyol kapitánya hétfőn jelentette eltűnésüket a hatóságoknak. A rendőrség megerősítette, hogy az öt turista egy étteremben vacsorázott, szemtanúk pedig látták őket éjfélkor távozni. Vasárnap éjszaka rendkívül heves vihar tombolt a szigetnél.
A máltai fegyveres erők őrhajói, helikopterei és repülőgépei kezdték keresni a franciákat, a műveletbe bekapcsolódott az amerikai hatodik flotta és az olasz parti őrség is.
A hatóságok egy férfi és két nő holttestére bukkantak több mérföldre attól a helytől, ahol a turisták partra szálltak. Találtak egy elsüllyedt csónakot is.
A máltai haditengerészet szóvivője azt mondta, hogy feltehetően az eltűnt francia turisták holttestére bukkantak, de azonosításuk még nem fejeződött be.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.