szerző:
MTI

A libanoni hadsereg szögesdróttal zárta körül a parlament körzetét pénteken, és kemény fellépést ígért az esetleges erőszakos cselekményekre, miután az éjszaka tiltakozások voltak a szíriai háború és a belpolitikai tehetetlenség miatt.

A júniusban esedékes parlamenti választások jövő évre történő elhalasztása miatt feldühödve mintegy száz tüntető csapott össze rendőrökkel csütörtök éjjel a parlament közelében. A belvárosban többnyire békések voltak a tüntetések, de Bejrút más részeiben és a kelet-libanoni Bekaa-völgy városaiban a tüntetők égő autógumikkal utakat torlaszoltak el.

A tüntetők elmondták, hogy Arszal Bekaa-völgyi település szunnita muzulmán lakóival akarták kifejezni a szolidaritásukat. Elmondásuk szerint a várost körülzárták a biztonsági erők, amelyek négy síita muszlim hétfői lelövése ügyében nyomoznak.

Libanonban is kiéleződött a feszültség a vallási közösségek között a szíriai konfliktus kiszélesedése, illetve amiatt, hogy a Hezbollah síita libanoni szervezet harcosai a szíriai kormányerők, libanoni szunnita fegyveresek pedig a lázadók oldalán kapcsolódtak be a harcokba.

Amióta a Hezbollah a Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők oldalán beavatkozott a 27 hónapja tartó szíriai konfliktusba, és júniusban jelentős szerepet játszott Kuszeir szíriai határváros visszafoglalásában, libanoni síita városokban több alkalommal is becsapódtak szíriai lázadók feltételezett állásaiból indított rakéták. 

A szíriai harcok elől félmillióan menekültek Libanonba, ami csak tovább rontotta az ottani belpolitikai patthelyzetet, amely miatt kénytelenek voltak elhalasztani a választásokat és felfüggeszteni az új kormány megalakítását célzó erőfeszítéseket. A szunnita Fuád Szinjóra volt kormányfő a héten figyelmeztetett, hogy elképzelhető "az állam összeomlása".

Michel Szulejmán libanoni elnök felszólította a Hezbollahot, vonja ki a fegyvereseit Szíriából, mondván, hogy az Irán támogatását élvező szervezet további belekeveredése a szíriai konfliktusba, tovább növelné a bizonytalanságot Libanonban.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nagy hal lett az egyik építőipari NER-kishalból

Nagy hal lett az egyik építőipari NER-kishalból

Maximális haszon a minihálózatokból – 400 millió ember juthat áramhoz

Maximális haszon a minihálózatokból – 400 millió ember juthat áramhoz

Novák Katalin szerint Rácz Zsófia látja a mindennapi problémákat

Novák Katalin szerint Rácz Zsófia látja a mindennapi problémákat

Hajós András: Ti legalább fiatalon is szépek voltatok

Hajós András: Ti legalább fiatalon is szépek voltatok

Több mint kétmillió amerikai számára luxus a vezetékes víz

Több mint kétmillió amerikai számára luxus a vezetékes víz

Kirúgták a vizes vb körözés alatt álló gazdasági igazgatóját

Kirúgták a vizes vb körözés alatt álló gazdasági igazgatóját