A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Rálőttek Kairóban Mohamed Murszi elnök híveire, amikor megközelítették azt a helyet, ahol őrizetben tartják a héten megbukatott egyiptomi elnököt – jelentette a Reuters és az AFP. A Sky News szerint három ember meghalt, más források legalább egy súlyos sérültről írnak, az egyiptomi hadsereg tagad.
Tüzet nyitottak a katonák a Murszi-párti tüntetők egy csoportjára, akik megközelítették azt a kairói katonai támaszpontot, ahol állítólag fogva tartják Mohamed Murszi tegnap megbuktatott egyiptomi elnököt. Az eddigi hírek alapján hárman életüket vesztették, többen megsérültek, miután a katonák sörétes fegyverrel lőttek a tömegbe. Az Al-Jazeera értesülése szerint a lövéseket az váltotta ki, hogy az egyik tüntető megpróbált egy transzparenst kifeszíteni a barakk kerítésére.
A halottak között van a transzparenst kiakasztani próbáló tüntető is, akit sörétes fegyverrel fejbe lőttek. hírek szerint a katonák könnygázt is bevetettek. Eközben még mindig tart a Murszi-pártiak központi, több százezres tüntetése, ahonnan egyes hírek szerint az elnöki palota felé is elindult egy kisebb tömeg. Az egyiptomi hadsereg szóvivője tagadta, hogy a katonák a tömegbe lőttek volna, állításuk szerint vaktöltényt és könnygázt vetettek csak be. Egyes tudósítók szerint nem a hadsereg, hanem a katonai rendőrség nyitott tüzet.
A pénteki összecsapásban megsérült Jeremy Bowen, a BBC tudósítója is, aki a Twitteren megerősítette: a fején sérült meg, de jól van.
Közben a CNN szerint megjelent egy kairói tüntetésen és beszédet intézett az iszlamista tömeghez Mohammed Badie, a Muzulmán Testvériség szellemi vezetője. Az egyiptomi katonai hatóságok szerdán azt közölték, hogy Badiét őrizetbe vették, és ugyanabban a börtönben őrzik, ahol korábban a 2011-ben menesztett Hoszni Mubarak elnököt.
A lövöldözésről videófelvétel készült, amelyen legalább egy halott látható. (Figyelem, iszonyatot keltő tartalom.)
Abdel-Fattah esz-Szíszi tábornok, a hadsereg főparancsnoka szerda délután televíziós beszédben jelentette be, hogy a katonaság megbuktatta Mohamed Murszi elnököt, és felfüggesztette az alkotmányt. Ideiglenes államfőnek az alkotmánybíróság elnökét nevezték ki.
Csütörtök hajnalban már arról érkezett hír, hogy a hatóságok őrizetbe vették a megbuktatott államfőt. Mohamed Murszit és az elnöki stáb több tagját házi őrizetbe helyezték.
"Sürgős felhívásban" tüntetésre buzdította híveit pénteken a Mohamed Murszi-ellenes szövetség is. Az egyik legnagyobb, Murszi elmozdítását üdvözlő erő, a Nemzeti Megmentés Frontja hangsúlyozta: a népnek meg kell védenie a hadsereget cselekvésre sarkalló, és így az iszlamista vezető bukásához vezető "június 30-ai forradalmat".
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.