Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
„Nem hiszem, hogy Temerinben ne lehetne rendet teremteni, ha akarnának. A belváros tenyérnyi, a rendőrök pontosan tudják, hol törhetnek ki incidensek, és kik a felelősök” – mondta a HVG-nek Pásztor István, a legnagyobb vajdasági magyar szervezet, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.
– Mennyire éleződött ki a helyzet a Vajdaságban?
– Megszaporodtak a konfliktusok az utóbbi hónapokban, ám sokkal kevesebb van, mint amennyi 2004–2006 között volt. Az összetűzések egy része nem is nemzeti alapú, és vannak olyan politikai erők, amelyek nem érdekeltek a helyzet normalizálásában, és akkor is farkast kiáltanak, amikor legfeljebb egy egér látszik. Míg az etnikai alapú atrocitásokról sokat írnak, arról kevesebb szó esik, hogy az általános közbiztonság is megromlott: nő a szegénység, gyengül a rendőrség, és egész házsorokat rabolnak ki egyetlen éjszaka alatt.
– Tárgyalt Ivica Dacsics miniszterelnökkel is a romló közbiztonságról. Mit sikerült elérnie?
– Azt kértem, hogy vizsgálják felül a büntetési tételeket, különösen a nemzetiségek közötti incidensek elkövetőire vonatkozókat, s hogy gyorsítsák fel a bírósági eljárásokat. Megállapodtunk, hogy újabb atrocitások megakadályozása érdekében a rendőrség mellett a csendőrséget is be lehet vetni.
– Hogy ítéli meg, valóban kettős mércét használnak a hatóságok a szerb, illetve magyar elkövetők felelősségre vonásában?
– Van ebben igazság. Úgy próbálunk segíteni, hogy VMSZ-irodát nyitunk Temerinben, és éjjel-nappal elérhetővé teszünk olyan ügyvédeket, akik a megtámadottak anyagi helyzetétől függetlenül azonnal tudnak intézkedni.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.