Szíria: svájci anyagból próbálhattak vegyi fegyvert előállítani Aszadék

Hivatalos svájci források szerint Szíria Svájcból próbált meg olyan eszközöket beszerezni, amelyeket vegyi fegyverek előállításához is felhasználhatók, de a svájci hatóságok megakadályozták ezek eladását.

  • MTI MTI
Szíria: svájci anyagból próbálhattak vegyi fegyvert előállítani Aszadék

A damaszkuszi kormány vákuumpumpát, szelepeket és egy bioreaktort akart venni Svájctól.

A svájci exporthatóságok 1998 óta 14 olyan kérést utasítottak el, amely a helyi cégek által gyártott, kettős felhasználású (azaz polgári célokra, vagy katonai eszközök gyártására egyaránt felhasználható) anyagok Szíriába irányuló kereskedelmére vonatkozott.

A tiltólistás anyagok egyébként nem feltétlenül kerülnek sokba: a 14 visszautasított adásvétel összértéke mindössze 1,7 millió svájci frankra, azaz 1,38 millió euróra rúgott.

Marie Avet, a svájci exportfelügyelet szóvivője azt mondta: jó okkal hiszik azt, hogy a Damaszkusz által megrendelt kettős felhasználású anyagok tömegpusztító fegyverek előállításához kellettek volna. Svájc az utóbbi 5 évben nem adott ki exportengedélyt az ilyen jellegű áruk Szíriába szállítására – tette hozzá Avet.

A szíriai rezsim fiktív vállalatokon keresztül próbált megkörnyékezni svájci cégeket. A WikiLeaks internetes portál információi szerint a svájci hatóságokat egyik esetben egy partnerország figyelmeztette Damaszkusz állítólagos szándékaira.