Lezuhant és kigyulladt egy repülő a lagosi reptéren

Nem sokkal a felszállás után lezuhant egy repülő Nigériában. A fedélzeten húszan voltak, közülük legalább tizenhárman meghaltak az eddigi információk szerint. A mentést megkezdték.

  • hvg.hu hvg.hu
Lezuhant és kigyulladt egy repülő a lagosi reptéren

A gép a lagosi reptérről szállt fel helyi idő szerint délelőtt fél tízkor, és a 225 kilométerre, északkeletre lévő Akure lett volna az úti cél.

A repülő motorja valamiért leállt, a gép földhöz csapódott még a reptér területén, az üzemanyagtároló közelében, majd kigyulladt.

Az egyik szemtanú a BBC-nek azt mondta: hangos csattanást hallott, majd fekete füstöt látott. A mentőegységek a helyszínre rohantak, és három testet emeltek ki a roncsból. A repülőtérre vezető utat egy időre lezárták, de nem sokkal később újra a megszokott rendben működött már a légikikötő.

A reptéri hatóságoktól megerősítették, hogy húsz ember volt a fedélzeten. Helyi sajtóhírek szerint a gépen volt Olusegun Agagu néhai kormányzó holtteste, akit a héten temettek volna el.

Bár Nigériában sokat javult idén a légi közlekedés biztonsága, az afrikai országban korábban sok légi baleset történt. 2012 júniusában több mint 150-en haltak meg, amikor Lagosban lezuhant egy motorhibás repülő.

A lagosi nemzetközi repülőtér fontos légi közlekedési csomópont Nyugat-Afrikában, 2009-ben 2,3 millió utas fordult meg ott.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.