Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Sokat elárult Egyiptom helyzetéről, amikor a minap közölték: Líbia 2 milliárd dollárt helyez el a kairói központi bankban, hogy így segítse az intézményt. Az összeg, amely a két éve még polgárháború dúlta, olajtermelő Líbiának nem jelent gondot, Egyiptomnak nagy segítség. Katar is a zsebébe nyúlt: 3 milliárd dolláros segéllyel fejelte meg a Hoszni Mubarak volt elnök 2011. februári bukása óta nyújtott 5 milliárdot. Az adakozás nem véletlen, a 85 milliós lakosságával az arab világ legnépesebb országa a tönk szélére jutott.
Az IMF-tárgyalásokon szereplő 4,8 milliárd dolláros csomag elfogadása hónapok óta húzódik, de az arab segítség révén Kairó időt és jobb tárgyalási pozíciót nyerhet a Valutaalappal szemben. A megállapodás elkerülhetetlen, azzal összesen 15 milliárd dollár amerikai, európai, világbanki és egyéb források nyílnak meg. Az IMF azonban politikailag kényes reformokat is követel, többek között az üzemanyag és egyes élelmiszerek állami támogatásának leépítését. Kérdés, Mohamed Murszi iszlamista elnök kormánya milyen kockázatokra hajlandó a parlament alsóházának őszre halasztott újraválasztása előtt. A komoly megszorítások vagy a nyomában esetleg kitörő zavargások alááshatják a kormányzó Muszlim Testvériség népszerűségét.
Murszi tétovaságát jelzi, hogy az IMF-fel tavaly novemberben tető alá hozott elvi megállapodás értelmében növelték ugyan 19 áruféle fogyasztási adóját, és megsarcolták a tőkenyereségeket, de az intézkedés bejelentése után néhány órával felfüggesztették a megszorítást. Az új tervek szerint csak hat áru, illetve szolgáltatás – a cement, a vas, a cigaretta, a szeszes, illetve a nem alkoholos italok, valamint a távközlés – áfáját növelik.
Kérdés, ez mire lesz elég. A gazdaság leállt, alig van befektetés, a Mubarak-érából örökölt 36 milliárd dolláros valutatartalék majdnem a harmadára apadt. A belföldi fizetőeszköz 2011 óta a dollárral szemben elvesztette értéke közel ötödét. A gyengülés a feketepiacon még gyorsabb: a pár évvel ezelőtti 4 helyett 8 fontot kell adni egy dollárért. A költségvetési deficit a júniusban záruló pénzügyi évben meg fogja haladni a GDP-hez viszonyított 12 százalékot. A dotációk lefaragása azonban nem könnyű, a lakosság kétötöde kevesebb mint napi 2 dollárból él, és az infláció így is 7–8 százalékos.
Korlátozták a dollárvételt, ami főként a kis- és közepes vállalkozásokat sújtja. Az olcsóbb üzemanyagért hosszú sorok kígyóznak, a főzéshez általában használt palackos gáz díját áprilisban két évtized után először emelték – 60 százalékkal. Valószínű, hogy július 1-jétől bevezetnek valamiféle jegyrendszert az üzemanyagokra. Energiakorlátozások eddig is voltak, sőt tavaly nyáron még úgy is spóroltak, hogy a kairói reptér két kifutópályáját éjszakánként 4 órára lezárták.
A viszonylagos társadalmi béke megőrzésében alapvető kérdés, hogy megbízható-e az ellátás a szegények fő eledeléből, a ma darabonként öt piaszterért árult lepényszerű kenyérből, a belediből. Az országban nem ismeretlenek a kenyérlázadások, még a Mubarak-korszakban is napok alatt feszült helyzet támadt, ha nem volt az utcán kenyér, vagy megpróbálták felemelni az árát. Az egykor a Római Birodalom éléskamrájának tartott Egyiptomban ezért stratégiai jelentőségű az éves liszt-, illetve búzaszükséglet előteremtése.
Baljós előjel, hogy az idén meredeken zuhant a gabona importja, külföldi kereskedők szerint az egyiptomi raktárakban lévő készlet csak három hónapra elegendő, októberben még héthavi mennyiség volt. Bár a kormány fogadkozik, hogy lesz elég kenyér, az állami beszerzőcég pénzügyi problémákkal küzdhet, mert egyre kevesebb hajó érkezik a kikötőkbe búzával megrakva. Tavaly az első két hónapban 59 óriástanker hozott gabonát, az idén csak 30.
Az egyik fő bevételi forrás, a turizmus vergődik, a politikai bizonytalanság, a tüntetések és az erőszakos akciók miatt nem tértek vissza a 2011 óta elmaradt vendégek. Az ágazat közvetlenül 3 millió embernek nyújtott munkát, és az állam valutabevételeinek ötödét adta. Kairóban a szállodák foglalási aránya az idén sem érte el a 15 százalékot.
Közben Murszit és kormányát önkényuralmi tendenciákkal vádolják, holott az elnök többször hangoztatta, nincs olyan, hogy iszlamista demokrácia, csak demokrácia létezik. De a vitatott alkotmány értelmében az „elnök elleni inzultus” vádjával két tucat embert vettek őrizetbe a tavaly novemberben megválasztott Murszi elnökségének első kétszáz napja során, négyszer többet, mint Mubarak regnálásának három évtizede alatt. Az ellenzék szerint Talaat Ibrahim főügyész az iszlamisták felé húz. Öt vezető demokratikus aktivista és Basszem Juszef népszerű televíziós humorista letartóztatása azt jelzi, hogy a kormány nem tűri a kritikát. A szabad véleménynyilvánítás korlátozása miatt Washington a napokban az eddigi legélesebb bírálatát fogalmazta meg.
A lakosság tizedét adó koptok is úgy érzik, hogy a Szent Márk-székesegyházra minap hullt gyújtóbombákkal a keresztény közösség elleni támadások átléptek egy határt. Murszi hiába ítélte el az akciót, a tavaly trónra került II. Tavadrosz kopt pápa kijelentette, hogy belefáradtak az ígérgetésekbe. A koptok úgy érzik, elvesztették biztonságukat, a kormány nem tudja vagy nem akarja megvédeni őket a muszlim szélsőségesekkel, a szalafistákkal szemben. Hátrány éri őket a munkaerőpiacon, másodrendűek a törvények előtt, nem kapnak engedélyt templomok építésére – az egyetlen út az emigrálás.
A média egy része még független, és elérte, hogy az elnök fia visszamondjon egy állami cég által „felkínált” állást. Az igazságszolgáltatásban pedig még mindig a Mubarak idején kinevezettek vannak többségben, az al-Azhar Egyetem, a szunnita iszlám központja pedig titkos szavazással hat évtized után februárban először választhatta meg az ország főmuftiját, és az nem a Muszlim Testvériség jelöltje lett. A hatalom teljes kisajátítása még nem indult meg úgy, ahogy annak idején az oszmánok alatt a XIX. században vagy a nasszeristák idején az 1950-es években, illetve a Szadat-rezsimben az 1970-es évektől. Kérdés, hogy az iszlamisták szintén az állami intézmények bekebelezésére törnek-e, vagy megpróbálják orvosolni az ország gondjait.
KERESZTES IMRE
