Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A grúziai főügyészség csütörtökön országos körözést adott ki a külföldön tartózkodó Miheil Szaakasvili volt elnök ellen – jelentette a helyi média. A volt államfőt azonnal, már határátlépéskor őrizetbe kell venni, ha beutazik az országba. A körözést a tbiliszi városi törvényszék határozata alapján rendelték el.
Az ügyészek július 28-án indítottak büntetőeljárást Szaakasvili ellen, azután, hogy a volt elnök nem jelent meg a meghallgatáson, amelyen a nyomozók kérdéseire kellett volna válaszolnia. Korábban ugyancsak távol maradt a politikai szövetségesei ellen indított bírósági tárgyalásoktól.
Szaakasvili ellen "hatásköri túllépés" a vád. Az igazságügyi szervek hatalmi túlkapásnak tekintik ugyanis, hogy a 2007 novemberében rendezett tüntetésekkel szemben az ő utasítására a rendvédelmi szervek rendkívül durván léptek fel, törvénytelen módon verték szét a megmozdulást. Ezután ugyancsak az ő segédletével magas rangú személyeknek sikerült bűnös úton megszerezni egy televízióállomást. Szaakasvilit egy üzletember vagyonának kisajátításával is gyanúsítják.
A volt grúz elnök Facebook-bejegyzésében már korábban "politikai indíttatásúnak" minősítette az ügyet, és azt írta: nem áll szándékában "részt venni ebben a bohózatban".
Szaakasvili volt az elnök a 2008-as grúz-orosz háború idején. A 2012-es októberi parlamenti választáson vereséget szenvedett a milliárdos Bidzina Ivanisvili későbbi kormányfő által vezetett ellenzéki szövetségtől. 2013 után, elnöki időszaka lejártával, külföldre távozott.
A választás után a nyugatbarát Szaakasvili több tucat szövetségese ellen indítottak nyomozást korrupció és hivatali visszaélés gyanújával.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.