Alaposan beolvastak Washingtonnak az IMF tavaszi közgyűlése alkalmából. A húsz vezető gazdasági hatalom (G20) – amelynek az USA is része – pénzügyminiszterei és jegybanki elnökei a tanácskozásukat követő záróközleményükben „mély csalódásukat” fejezték ki, hogy az amerikai kongresszus még nem ratifikálta a Valutaalap tőkéjének megduplázásáról és ezzel együtt a szavazati arányok átrendezéséről 2010 decemberében született megállapodást. Ezzel pedig az USA egymaga blokkolja a mindenki más által már jóváhagyott reform végrehajtását, mert ahhoz legalább 85 százalékos többségre van szükség, és Washington részesedése, ezzel a szavazati joga 17,66 százalék.
Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója
AFP
A G20 tagjai az év végéig adtak időt Washingtonnak a ratifikációra, különben más megoldást keresnek. A leghangosabb Guido Mantega brazil pénzügyminiszter volt, aki korábban is valutaháború szításával vádolta az USA-t az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nagyszabású eszközvásárlási programja miatt, ami a dollár gyengülését – és vele a brazil real fájdalmas erősödését – eredményezte. Mantega most azt javasolta, hogy kezdjenek hozzá az alternatívák kidolgozásához, és véleményéhez csatlakozott Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter. Ez az Ukrajna ügyében kialakult amerikai–orosz feszültség fényében éppúgy pikáns, mint ahogy az IMF-reform kapcsán Kína vádolja azzal az USA-t, hogy gátolja a globális gazdasági folyamatok demokratizálását.
Az persze nem világos, miként próbálnák megkerülni az amerikai vétót – arról technikailag a szavazati arányok átrendezését a kormánya nevében támogató Jack Lew pénzügyminiszter átmenetileg lemondhatna, de akkor a fejét vennék a kongresszusban –, és ezt nem tartotta járható útnak Christine Lagarde, az IMF francia vezérigazgatója sem. Aki egyébként a The Wall Street Journal gazdasági napilapban megjelent véleményében – emlékeztetve arra, hogy a 70 éve, a Bretton Woods-i konferencián kitalált Valutaalap története során minden amerikai elnök támogatta az USA meghatározó szerepét a nemzetközi szervezetben – úgy vélte, Washingtonnak is érdeke, hogy ne csorbuljon a befolyása a válság idején utolsó mentsvárnak bizonyuló IMF-ben.
Arról nincs vita, hogy a világgazdaságban lezajlott változásokat tükröznie kell a kvóták és vele a szavazatok megoszlásának. A 2010 végén elfogadott reformmal az IMF tőkéjét – ami a 188 tagállam befizetéséből áll össze, a legtöbbet adó USA-tól a legkisebb Tuvaluig – a jelenlegi duplájára, 476,8 milliárd SDR-re (különleges lehívási jogok, az IMF elszámolási egysége, jelenlegi árfolyama 1,55 dollár) emelnék. Ezzel párhuzamosan a dinamikus, feljövőben lévő országok – mint Kína, Brazília, India, Indonézia, Dél-Korea, Oroszország, Törökország, Mexikó és Dél-Afrika – kvótája és szavazati joga együtt 6 százalékponttal emelkedne, részben a fejlett, részben a túlreprezentáltnak tartott fejlődő országok kárára.
MTI/ Koszticsák Szikárd
A fő nyertes az időközben a világ második gazdasági hatalmává nőtt Kína, amelynek szavazati joga 2,4 százalékponttal gyarapodna, amivel a hatodikról a harmadik helyre rukkolna előre, az USA és Japán mögé. Az úgynevezett BRIC-országok – Brazília, Oroszország, India és Kína – mind a tíz legnagyobb részvényes között lennének. Szaúd-Arábiának ugyanakkor 0,85 százalékponttal kisebb kvóta és szavazati arány jut majd a reform nyomán, amelynek leginkább a nyugat-európai országok a vesztesei. Az ő világgazdasági súlyuk sokat csökkent ugyanis, s ehhez képest még mindig túlreprezentáltak maradtak a Valutaalap irányításában. Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország a világ GDP-jének 13,4 százalékát adják, és jelenleg az IMF-ben a szavazatok 18,4 százalékát birtokolják, míg a négy BRIC-ország világgazdasági hozzájárulása 24,5 százalék, a szavazati joguk viszont csak 10,3 százalék. A reform nyomán az egyenlőtlenség nem tűnne el, de jelentősen csökkenne, és az európaiak két helyről is kénytelenek lemondani a Valutaalap 24 tagú igazgatótanácsában.
Az USA szinte semmit sem veszítene, ám a ratifikáció a republikánusok és a demokraták politikai harcának foglya lett. A Fehér Ház sem erőltette igazán a dolgot – különösen Barack Obama elnök 2012-es újraválasztási kampányának idején –, és más törvényjavaslatokhoz biggyesztve próbálta átpasszírozni a republikánusok ellenállásán. Az idén januárban a költségvetési törvényhez, márciusban pedig az Ukrajna megsegítéséről szóló jogszabályhoz csapták hozzá. A republikánusok is próbálkoztak az árukapcsolással. de megosztottak a kérdésben, a szenátusban többen, például John McCain is támogatják a reformot. Megszavaznák a ratifikációt, ha a Fehér Ház nem terjesztené ki az adóhatóság felügyeleti jogát a kampánypénzgyűjtő civil szervezetek fölött.
Míg a képviselőházban többségben lévő republikánusok – soraikban a bezárkózó külpolitikára hajló úgynevezett teadélutános konzervatívokkal – nem akarnak újabb amerikai adófizetői dollárokat pazarolni a szerintük „túlköltekező mediterrán országokat” megmentő Valutaalapra, a kvótaemelés nem jelentene komoly terhet az USA számára. Washington 63 milliárd dolláros része ugyanis abból a 103 milliárdból származna, amivel az USA 2009-ben szállt be az IMF 570 milliárd dolláros válságalapjába. Ezt a pénzügyi krízis hatásainak enyhítésére dobták össze a tagállamok, amelyek hasonló módon teljesítenék az emelést. A pénzügyi manőver költsége 315 millió dollár, amit a demokraták az amerikai költségvetés nagyságához viszonyítva aprópénznek minősítenek. A republikánusok másik érve, hogy ha a válságalapból az összeg az IMF általános kasszájába kerül, akkor csökken az USA befolyása: az előbbi felhatalmazását félévente meg kell újítani, ahol érvényesülhet az amerikai vétó, az utóbbi felhasználásáról viszont az operatív irányítást végző igazgatótanács dönt, ahol Washingtonnak a 24-ből egy szavazata van.
Az IMF megerősítése és az erőviszonyok tisztázása azért is fontos, mert a nemzetközi szervezet már nincs egyedül a válságkezelésben. Az EU az eurózóna adósságkrízise nyomán létrehozta az Európai Stabilitási Mechanizmust, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) tíz tagja, valamint Kína, Japán és Dél-Korea pedig elindította a tanácskozásuknak otthont adó thaiföldi város neve után Csiang Mai Kezdeményezésnek elnevezett valutaswap-megállapodást, amely rövid távú likviditási probléma esetén 240 milliárd dolláros alapból segíti ki a résztvevőket. Az utóbbi kezdeményezés az 1997-es ázsiai pénzügyi krízis után indult, amelyért több érintett országban az IMF szigorú receptúráját teszik felelőssé, Dél-Koreában például máig IMF-válságnak hívják az akkor történteket.
NAGY GÁBOR
