Még nem elég

  • HVG

Lát okot az optimizmusra, de óv az elbizakodottságtól az IMF, amely a tavaszi washingtoni közgyűlése alkalmából ismertetett előrejelzésben azt jósolja, hogy a világgazdasági növekedés az idén és jövőre erősödik, s 3,6, illetve 3,9 százalék lesz. A fejlett világ kilábalni látszik a 2008-ban kirobbant válságot követő recesszióból, de nem árt az óvatosság, mert a konjunktúrát stabilizálni kell. Az USA-ban ehhez az szükséges, hogy a jegybank szerepét betöltő Fed a pénzpiacok megrázkódtatása nélkül vezesse ki a kötvényvásárlási programját, majd – talán jövőre – azzal se okozzon riadalmat, ha kamatemelésbe kezd. A magához térő ingatlanpiac, és a korábbinál megengedőbb költségvetési politika is segíthet abban, hogy az amerikai gazdaság az idén az utóbbi évek átlagánál gyorsabban, 2,8 százalékkal gyarapodjon.

Japánban az Abe Sinzo miniszterelnök által vezényelt agresszív monetáris lazítás szintén növekvő pályára állította a gazdaságot, ám azt letérítheti onnan, ha a pénzügyi év április 1-jei kezdetekor végrehajtott áfaemelés visszafogja az éppen élénkülni látszó lakossági keresletet. Míg az ázsiai ország úgy tűnik, kilábalt a gazdaságát megbénító árcsökkenési spirálból, a deflációból, az IMF figyelmeztetése szerint az eurózóna éppen ebbe az irányba sodródhat. A közös valutát használó 18 országban márciusban az infláció éves szinten csupán 0,5 százalék volt, miközben az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékot tartana kívánatosnak. Ráadásul az euró az utóbbi egy évben 5,5 százalékot erősödött a dollárral és 10 százalékot a japán jennel szemben, így Olivier Blanchard, az IMF vezető közgazdásza úgy vélte, minél hamarabb, annál jobb lenne, ha az EKB tovább lazítaná a monetáris politikáját. Ettől Mario Draghi olasz EKB-elnök sem zárkózott el, a lépés az amerikaihoz hasonló nagyszabású eszközvásárlási programot és az EKB-nál elhelyezett kereskedelmi banki betétekre negatív kamat meghatározását jelentheti.

Hozzászólások