A brazil válogatott Dani Alves az eddigi szankciókat helyesli, de azt nem szeretné, ha családapaként elvesztené a megélhetését, és börtönbe kellene vonulnia a 26 éves spanyol David Campayónak, aki a Villareal szurkolójaként a két csapat április 27-ei bajnoki mérkőzésén banánt dobott a szögletrúgáshoz készülő, színes bőrű Barcelona-játékos elé. A férfit rövid időre őrizetbe vették, a szezonbérletét visszavonták, és örökre kitiltották az El Madrigal Stadionból, míg a banánból falatozó Alves reagálása világsikert aratott, és rasszizmusellenes kampány épült rá, amit – „Mindannyian majmok vagyunk” szlogennel – kihasznált barcelonai és válogatottbeli csapattársa, Neymar pr-ügynöksége is.
Nem ez az első alkalom, hogy Alves szurkolói rasszizmusra panaszkodott, ami szerinte mély gyökeret vert Spanyolországban, ahol 11 éve játszik. Tavaly a Real Madrid elleni januári mérkőzés után hívta fel a figyelmet a Santiago Bernabéu Stadion nézőteréről neki címzett majomhuhogásra. De nem úszta meg a szintén brazil Marcelo sem: a Real balhátvédjét ugyanilyen hangok fogadták a Barcelona otthonában, a Camp Nouban. Alves hozzátette, nem is a madridi szurkolók a legrosszabbak, s úgy vélte, a rasszizmus ellen olyan határozottsággal kellene fellépni, ahogyan a zéró toleranciát alkalmazó angol futballban teszik. Mint az El País madridi napilap kommentátora szarkasztikusan megjegyezte, ha így tennének, a spanyol stadionok nézőterei foghíjasok lennének. De más módon is otrombák tudnak lenni a szurkolók. A Sevilla például tavaly azért tiltakozott, mert az Atlético de Madrid rajongói gúnyolódnak a csapat volt játékosán, Antonio Puertán, aki 2007-ben a Getafe elleni meccsen szívrohamot kapott, összeesett, és három nappal később elhunyt.
A jövőre állítólag az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöki posztjára – ahonnan a francia Michel Platini a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) élére próbálhat átlépni – pályázó Ángel María Villar a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni fellépést ígért. A Spanyol Labdarúgó-szövetség elnöke – aki nemrég a FIFA alelnökeként főnöke, Joseph Blatter üzenetét közvetítette a felcsúti Pancho Aréna megnyitóján – két éve még úgy vélte, a spanyol labdarúgásban nincs jelen a fajgyűlölet. Mondta ezt az után, hogy a szövetséget az UEFA megbüntette, mert a 2012-es Európa-bajnokságon a spanyol szurkolók rasszista rigmusokkal fogadták a bőrszíne miatt a hazájában is gyakran „megtalált”, ghánai bevándorlók gyerekeként Palermóban született olasz válogatott csatárt, Mario Balotellit. Az akkor a Barcelonában játszó kameruni Samuel Eto'o 2006-ban a Zaragoza elleni mérkőzésen a majomhuhogásoktól kiborulva csaknem levonult a pályáról. A legnagyobb botrány mégis az volt, amikor 2004-ben egy tévékamera rögzítette, hogy a spanyol válogatott akkori szövetségi kapitánya, az idén februárban elhunyt Luis Aragonés az egyik edzésen „fekete szarnak” (negro de mierda) minősítette a francia csatárt, Thierry Henryt, de megúszta egynapi jövedelmének megfelelő pénzbüntetéssel.