Fejetlen ország

Súlyosbodott a társadalmat megosztó politikai szembenállás Thaiföldön a kormányfő alkotmánybírósági menesztésével.

  • Teveli Gábor

„Baljós jelek” – csóválja a fejét egy szerzetes az észak-thaiföldi Wat Udomwaree romjain. A templom nyolc méter magas ülő Buddháját az ország eddigi legerősebb földrengése fejezte le a múlt héten. Csiangraj tartományban a május eleje óta tartó, a Richter-skálán a 6,3-as erősséget is elérő rengéssorozat templomok, szállodák és magánházak sorát rombolta le. Az ország tragédiáját az évtizedek óta legsúlyosabb aszály tetézte, amit május elejétől pusztító viharok, forgószelek és jégesők követtek.

A buddhista királyságot több mint fél éve bénító és társadalmát a végletekig megosztó politikai dráma hátterében is baljós jeleket sejtenek. A legutóbbi felvonást Jingluck Sinavatra miniszterelnök bukása hozta el: őt és kilenc miniszterét hivatali visszaélésre hivatkozva a múlt héten megfosztotta hivatalától az alkotmánybíróság. A jogi körökben élesen bírált, egyhangú szavazással született döntés az első jogerős ítélet a nepotizmussal, korrupcióval és sikkasztással vádolt Sinavatra-kormánnyal szemben. A kormányfő és társai menesztésének oka, hogy 2011 szeptemberében, rögtön a hatalomra jutásuk után, titokban, gyorsított eljárással elmozdították a rendőrség akkori főparancsnokát, és a Sinavatra család száműzetésben élő fejének, az exminiszterelnök Thakszinnak a volt sógorát ültették a helyére. A rendőrség pedig azóta is a kormány legfőbb védőbástyájaként működik az egyre erősödő ellenzékkel szemben.

„Fejetlen báb” – minősítette a romokban heverő thaiföldi kormányt Szutep Taugszuban, a tavaly október óta tüntető ellenzéki mozgalom vezetője. A kormányt sakkban tartó ellenzék úgy ünnepelte a bírósági döntést, mint „újabb csapást a Sinavatra-klánra”. A 46 éves Jingluck ugyanis sokak szemében a városi és vidéki szegények tömegeinek körében populista programjai miatt máig bálványként imádott bátyját, a milliárdos Thakszint képviseli, aki a 2006-os katonai puccs után a korrupciós vádak elől Dubaiba menekülve, önkéntes száműzetésből mozgatja a szálakat.

Jingluck kormányzását az első napoktól fogva botrányok sorozata kísérte, tüzelve az ellenzéket, és egyre mélyítve az ellentétet a két pártra szakadt társadalomban. A Szutep vezette tüntetést az amnesztiatörvény tervezete robbantotta ki, mert az lehetővé tette volna Thakszin visszatérését Thaiföldre. Az ötletet végül a kormány elvetette, de Szutep az első győzelem hullámain „végső támadást” indított a Sinavatra-rezsim ellen. Ebben segített neki, hogy a kormány populista kezdeményezései sorra csődöt mondtak, és a rájuk szánt milliárdok nagy része köddé vált. Az autógyártást és a fiatal családokat fellendíteni hivatott gépkocsi-vásárlási támogatás mechanizmusa félúton elakadt, az iskolás gyermekeknek meghirdetett „1 gyerek, 1 tablet” program – aminek kampányához Jingluck a saját arcát adta hitelesítésként – be sem indult, az árvízvédelmi fejlesztésre felvett 350 milliárd bahtos (10,7 milliárd dolláros) kölcsön nyomtalanul eltűnt, és a legsúlyosabb visszaélés, a rizsbotrány vihara máig dúl az országban.

A Jingluck vezette Pheu Thai (Thaiföldiekért) párt fontos szavazóbázisát megcélzó intervencióval a piaci ár fölött vásárolták volna fel a rizst. Ám a pénz elfogyott, a begyűjtött több millió tonna rizsen nem sikerült túladni, az az állami raktárakban rohad. Földművesek százezrei maradtak fizetség nélkül, közülük rengetegen az idei aszálytól sújtva mindenüket elveszítették, és a sajtó az eladósodott gazdák öngyilkosságától hangos. A thaiföldi gazdaságot is megrendítő rizsakció a kormánynak 700 milliárd bahtjába (21,4 milliárd dollárjába) került, ám az összeg közel felét még mindig nem kapták meg a termelők. Az ügyben pedig az alkotmánybíróság döntése után egy nappal a korrupcióellenes ügynökség hanyagság miatt vádat emelt Jingluck ellen. Amennyiben a szenátus bűnösnek találja a volt kormányfőt, öt évre eltilthatja a politikától – ahogy ez korábban megtörtént Thakszin számos szövetségesével.

Az ellenzék számára csak olaj volt a tűzre, hogy a megbukott Jingluck helyére ügyvezető kormányfőként a rizstámogatási alap vezetőjét, a korábbi kereskedelmi minisztert és miniszterelnök-helyettest, Niwatthamrong Boonsongpaisant nevezték ki. Ő ugyanis egyben Thakszin régi üzleti partnere, és a Sinavatra család mamutvállalatának, a Shin Corporationnek az elnökhelyettese. Amióta a legfőbb ellenzéki erő, a Demokrata Párt decemberben lemondott a mandátumairól, és a feloszlatott parlamentben a Jingluck-kormány ügyvezető státusba szorult, a két politikai ellenfél szóba sem áll egymással. A januárra előrehozott választásokat a Demokrata Párt és Szutep kormányellenes mozgalma sikeresen bojkottálta. Jingluck korábban július 20-ára tűzte ki az új szavazást, de ez az időpont még nem hivatalos. Ha pedig megtartják a választást, azon, ahogy 2001 óta mindegyiken, ismét a Thakszinhoz hű erők nyerhetnek, azaz a patthelyzet aligha oldódik fel.

A választások előtt teljes körű reformot követelő sárgainges ellenzékiek és a kormányt tíz körömmel védelmező vörösingesek között kibékíthetetlennek tűnik az ellentét. Bangkok igazi csatatérré változott, és néhány kerületben mindennapossá vált a puskaropogás és robbantások zaja. A közel harminc halálos áldozatot és több száz sebesültet követelő utcai tömegverekedéseket és fegyveres harcokat a rendőrség többnyire tehetetlenül nézi. A sárgaingesek hónapok óta ostrom alatt tartják a kormányépületeket és az állami média intézményeit. Válaszul a vörösingesek militáns szervezetei házilag készített bombákkal és vállról indítható rakétákkal támadják az alkotmánybíróságot, a korrupcióellenes hivatalt, bankokat és ellenzéki vezetők házait.

A z elmérgesedett konfliktus odáig fajult, hogy a kormánypárti északi megyék, élükön Csiangmaj vörösinges vezetőivel, kilátásba helyezték a kiválásukat Thaiföldből, ha Jingluck kormánya megbukik. Amennyiben a volt miniszterelnököt és társait a szenátus kizárja a politizálásból, akkor az ellenzék alakíthatna átmeneti reformkabinetet a választásokig. Erre az esetre viszont a Jingluck leváltásában a royalista elit mesterkedését látó legfőbb kormánypárti mozgalom, az Egységfront a Demokráciáért a Diktatúra Ellen vezetője, Jatuporn Prompan polgárháborúval fenyeget. Az évek óta betegeskedő, 86 éves uralkodó, Bhumibol Aduljadedzs 1946-os trónra lépése óta kilenc katonai hatalomátvételt végrehajtó hadsereg egyelőre mozdulatlan, ám a helyzet súlyosbodásával ismét akcióba léphet.

A válságot megszenvedi a thaiföldi gazdaság. Az idén 4 százalékosra várt GDP-növekedés elemzők szerint akár 2 százalék alá is lassulhat, ha az év második felére nem stabilizálódik a helyzet. Több japán nagyvállalat szintén ettől a határidőtől tette függővé, hogy végleg kivonul-e Thaiföldről. A krízis elhúzódása pedig azzal fenyeget, hogy Thaiföld versenytársai, Vietnam, Indonézia, és hosszú távon akár Burma, maguk mögé utasíthatják a régióban vezető helyzetére büszke országot.

TEVELI GÁBOR / BANGKOK

Hozzászólások