Lerombolt épületek, kiégett autók, törmelékkel teli utcák mutatják, mekkora pusztítást végzett a harmadik legnagyobb szíriai város, Homsz két évig tartó ostroma. A különböző vallásúak lakta tartományi székhely a jelképe is lehetne a polgárháború brutalitásának és a hadiszerencse forgandóságának. A forradalom fővárosába – a 2011-es ottani demokratikus tüntetések az egész országot felrázták – a napokban bevonult a kormányhadsereg, miután egy megállapodás révén a felkelők utolsó, kétezres magja is eltávozott.
Homsz visszafoglalása komoly csapás a felkelőknek. A lázadó csoportok az utóbbi hónapokban sorra szenvedték el a vereségeket, és így a kormányerők ellenőrzik a Damaszkusztól Homszon át a Földközi-tenger partjáig húzódó folyosót. Az összeköttetés Damaszkusz számára azért fontos, mert egyrészt elvágja a lázadók libanoni utánpótlásvonalait, másrészt a tengerparti területeken él az alavita kisebbség java része, amelyhez Basar Asszad elnök és klikkje is tartozik. A kormányerők ellenőrzik továbbá Damaszkusz nagy részét, de a lázadó csoportoké az ország északi és keleti része, a második legnagyobb szíriai városért, Aleppóért pedig ádáz küzdelem folyik.
Az Asszad-rezsim győzelméről még korai volna beszélni. Homsz visszaszerzése gyakorlatilag a kiéheztetés taktikáján alapult, a londoni BBC szerint az elvonuló lázadók testsúlyuk harmadát–felét elvesztették. Harci kedvük is elment a két év során, ráadásul csalódottak, és úgy érzik, elárulta őket a külvilág, hiszen nem kaptak segítséget. De nem csak a homszi felkelőkön mutatkozik a háborús fásultság. A kormány – elsősorban Damaszkusz külvárosaiban – tucatnyi helyi tűzszüneti alkut kötött az ellene harcoló csoportokkal, miután a homszihoz hasonló taktikával kivéreztette a felkelőket.
A fővárostól délre lévő Jalda tipikus példa: a legyengült és kimerült lázadók delegációja először enni kapott, majd a feloldódott hangulatban órák alatt mindenben megállapodtak, holott előzőleg napokig tartó alkudozásra számítottak. A védőknek a nehézfegyvereket át kellett adniuk, de a Kalasnyikovokat nem. Kitűzték a kormányzászlót, majd a volt frontvonalon át megindultak az élelmiszer-szállítmányok. A kormány elfogadta, hogy a városban nem szívesen látják a katonáit, ezért a hadsereg be sem vonult. A lázadók pedig nyilvánvalóan feladták, hogy megdöntsék Asszad rendszerét.
A szíriai polgárháború számtalan csatatéren zajlik, a felkelők képtelenek egységes erőként fellépni, csak helyi, a legjobb esetben is regionális ellenállásra képesek. Ráadásul nemcsak a mérsékelt frakciók és az iszlamisták nem tudtak közös nevezőre jutni, az utóbbiak is megosztottak. Az al-Káidától levált Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIL) a minap – hosszas harcok után – átvette az ellenőrzést a Nuszra Fronttól a keleti Deir ez-Zór tartományban. Bár a két csoport ideológiája hasonló, a hatalmi és a területi vita egymás ellen fordította őket, a belharcok pedig megint csak Asszad kezére játszanak.
Mivel a lázadók számos helyen tovább akarnak küzdeni, egyelőre úgy tűnik, a kormány sem remélhet teljes katonai győzelmet. A számtalan lokális tűzszüneti megállapodás – a kormány terminológiájával élve nemzeti megbékélés – ellenére a tárgyalásos rendezés is távolinak látszik. A lázadóknak el kellene fogadniuk, hogy Asszad és köre – kozmetikázott reformokkal – a helyén marad, de ezzel gyakorlatilag a saját létezésüket kérdőjeleznék meg. A rezsim is egyre magabiztosabb, hiszen Asszad bejelentette, indul a június 3-ai elnökválasztáson. Ami persze csak ámítás, hiszen a szétszabdalt országban aligha lehet hitelt érdemlő szavazást tartani, de míg korábban arról volt szó, hogy két évvel meghosszabbítják Asszad mandátumát, most borítékolhatóan újabb hétéves terminus következik.
A háborús állapotok elhúzódása, illetve a bizonytalan patthelyzet a legvalószínűbb jövő, amelyet legfeljebb csak valamilyen erős külső nyomás változtathat meg. Az USA és Oroszország Ukrajna miatti elhidegülése azonban valószínűtlenné teszi az összehangolt nemzetközi fellépést. Ráadásul míg Moszkva és főként Teherán bőséggel ellátja fegyverekkel a kormányerőket, az USA-nak továbbra is csak a diplomáciai segítségre futja. A fő politikai ellenzéki erő, a Szíriai Nemzeti Koalíció washingtoni irodáit az USA külföldi képviseletként ismerte el, és 27 millió dollár segélyt ígért. Mindez azonban – hangsúlyozták Washingtonban – nem jelenti azt, hogy az ellenzék vezetőit tekintenék a szír kormánynak, és a lázadóknak oly szükséges fegyverek, például rakéták szállításáról sincs szó.
Úgy fest, a Nyugat és főként az USA a szíriai konfliktust a terrorellenes harc prizmáján át szemléli, azaz nem ad komoly fegyvereket, nehogy azok az iszlamisták kezére jussanak. Washington inkább kivár, és csak annyi támogatást nyújt, hogy a lázadók a felszínen maradhassanak, de ne mérjenek döntő csapást Asszadra. Amivel az USA szövetségese, Szaúd-Arábia nem ért egyet, és elsősorban a síita Irán fenyegetését hangsúlyozza. Rijád úgy véli, Washington stratégiai hibát vétett, amiért nem támogatta határozottan és időben a lázadók mérsékelt csoportjait, és az iszlamisták ezért kerekedhettek felül.
Bár Asszad talán a nehezén túljutott, és egyelőre a hatalmát sem fenyegeti semmi, politikailag aligha élheti túl a polgárháborút. A szír állam már nem az, ami volt, az ország szétdarabolódott, a brutális harcokban több mint 150 ezren vesztek oda, a halálos áldozatok száma átlagosan napi kétszáz. A 23 milliós lakosságból – az ENSZ legfrissebb adatai szerint – már több mint 3 millióan menekültek külföldre, további 6,5 millióan hagyták el az otthonukat, és 3 millió ember humanitárius segélyre szorul.
