Déja vu Egyiptomban

  • HVG

A biztonságra és nem a káoszt, nehézséget okozó nyugati típusú demokráciára szavazunk – hangoztatták a hétfőn és kedden tartott egyiptomi elnökválasztáson a biztos befutónak számító Abdelfattah al-Sziszi tábornok hívei. Az amerikai Pew intézet felmérése szerint a többség a hadsereg volt parancsnokában látja azt az erős embert, aki képes visszarántani a 85 milliós Egyiptomot a szakadék széléről. Az utóbbi év az egyik legvéresebb időszak volt a Nílus menti ország modern kori történetében.

Miután 2011 januárjában Hoszni Mubarak elnököt távozásra kényszerítették, és a demokratikusan megválasztott Mohamed Murszi iszlamista elnököt tavaly a hadsereg puccsal megdöntötte, az egyre erősödő erőszakban a Muszlim Testvériség tagjai és követői közül ezrek haltak meg, és a biztonsági erők is százakat veszítettek el. Az iszlamista kormány működésképtelennek bizonyult, a gazdaságot csak az arab olajmonarchiák segélyei, hitelei mentették meg a csődtől. Kérdés, hogy al-Sziszi képes lesz-e biztonságot teremteni, mérsékelni a szegénységet, és munkahelyeket létrehozni.

Az újra betiltott és terroristának bélyegzett Muszlim Testvériség a hét eleji voksolás bojkottjára szólított fel, és aligha nyugszik bele kérészéletű hatalmának elvesztésébe. A monarchia 1952-es megdöntése óta az ország lényegében a hadsereg irányítása alatt áll, de al-Sziszi ellenfelei szerint az elnyomás a korábbiaknál is keményebb lehet. Több mint húszezer politikai foglyot tartanak számon, és nemcsak iszlamistákat, hanem a forradalmat elindító demokrata liberálisokat is, jelezve: az egykori fáraók földjén a változás ma is csak lassú lehet.

Hozzászólások