Amerikai munkahelyek

  • HVG
Amerikai munkahelyek

Az USA-ban az agrárszektoron kívül májusban 138,5 millióan dolgoztak, és ezzel sikerült újra elérni a válság előtti, 2008. januári szintet. A krízis mélységét mutatja ugyanakkor, hogy a foglalkoztatási szint helyreállása 76 hónapba került, míg az internetlufi 2001-es kipukkanását követő visszaesésnél erre elégnek bizonyult 48, az 1990-es recesszió után pedig 32 hónap. A mélypont ezúttal 2010 februárjában volt, azóta az amerikai gazdaságban havi átlagban 173 ezer új munkahely teremtődött. Erre szükség is van, mert a 16 év fölöttiek száma az USA-ban havonta 200 ezerrel emelkedik, és ebből 120 ezren jelennek meg a munkaerőpiacon. A foglalkoztatásban átrendeződés zajlott le a szektorok között: az amerikai építőipar hat év alatt 1,5 millió, a feldolgozóipar pedig 1,6 millió munkahelyet vesztett, új állás elsősorban a szolgáltatásokban, s különösen az egészségügyben és a szociális munkások körében keletkezett, az utóbbi két kategóriában összesen 2,1 milliós volt a gyarapodás.

Májusban 217 ezerrel emelkedett a foglalkoztatottak száma, és a növekedés a negyedik egymást követő hónapban múlta felül a 200 ezres szintet, amire legutóbb 1999 szeptembere és 2000 januárja között akadt példa. Az átlagos órabér 24,38 dollár volt, 2,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek aránya 6,3 százalékos szinten maradt, 1,2 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, így a jegybank szerepét betöltő Fed nyílt piaci bizottsága a június 17–18-ai ülésén várhatóan az eszközvásárlási program további szűkítése mellett dönthet. A gyakorlatilag zéróra vitt irányadó kamatláb emelésére viszont legkorábban 2015 közepén számítanak. A GDP az első negyedévben éves szinten 1 százalékkal zsugorodott, de ettől senki sem esett pánikba, a csökkenés ugyanis a szokottnál jóval keményebb tél hatása. A gazdasági növekedés a tavalyi év második felében 3,4 százalék volt, és az év eleji döccenő ellenére elemzők arra számítanak, hogy az ütem 2014 hátralévő részében 3 százalék fölött marad.