Ma már csak az emlékezetben létezik az az idilli kép, ahogy közel két évtizeddel ezelőtt a jeruzsálemi óvárosban a Siratófalnál zsidók imádkoznak, néhány méterre tőlük pedig egy rámpán főként turisták állnak sorban, hogy feljussanak az al-Aksza-mecsetnek és a Szikladómnak otthont adó felső teraszra. Az idén nyáron a gázai háború idején a HVG munkatársát még attól is eltanácsolták, hogy az óvárostól keletre, az Olajfák hegyén lévő arab lakóövezetben kiszálljon az autóból.
A feszültség azóta csak nőtt, különösen az utóbbi hetekben, mert szélsőséges zsidó nacionalisták egyre harsányabb kampányba fogtak, hogy imádkozhassanak a muszlim szent helyeken. Állandósultak a tüntetések, többen is meghaltak palesztin támadásokban és izraeli rendőri fellépésekben. Az izraeli hatóságok egy napra le is zárták a muszlim szent helyeket a hívők előtt, amire jó évtizede nem volt példa.
Az óváros sokat látott, idős palesztin kereskedői szerint a mostani helyzet sokkal rosszabb, mint 2000-ben volt. Akkor a néhai Ariel Saron a jobboldali Likud párt vezetőjeként meglátogatta a felső, muszlim részt, ezzel is jelezve, hogy Jeruzsálem oszthatatlanul Izraelhez tartozik. A vizit eredményeképpen Saront pár hónap múlva kormányfőnek választották, és kitört az öt évig tartó második palesztin intifáda, azaz a felkelés, amelyben háromezer palesztin és ezer izraeli vesztette életét.
Az Izrael által az 1967-es háborúban elfoglalt Kelet-Jeruzsálemet – benne az óvárost – a palesztinok remélt államuk fővárosának tekintik. A judaizmus legszentebb helye a zsidók által Templom-hegynek nevezett terület, ahol két ókori zsidó templom is állt, a másodikat a rómaiak pusztították el 70-ben. De megmaradt a Nyugati fal – a Siratófal –, ahol a zsidók imádkoznak, és emlékeznek vallásuk egykori központjára. A VII. századi muszlim hódítás után azonban az iszlámban Nemes Szentélynek nevezett hely – az al-Aksza-mecset és a Szikladóm – a szaúd-arábiai Mekka és Medina után a harmadik legbecsesebb emlék lett, mivel a hit szerint Mohamed próféta az aranykupolás dóm alatt lévő szikláról szállt a mennyekbe.
A jelenlegi szabályok alapján zsidók csak meglátogathatják a muszlim részt, de ott nem imádkozhatnak, és ez ellen tiltakoznak ultranacionalista és szélsőjobboldali szervezetek, politikusok, köztük Benjamin Netanjahu kormányfő Likud pártjának egyes parlamenti képviselői is. Bár a miniszterelnök hangoztatja, hogy a templom-hegyi status quo nem változik, a felső terasz muszlim vallásos irányítás alatt marad, a hitükre érzékeny palesztinok és általában a muszlimok változástól tartanak. A biztonságra hivatkozva az izraeli rendőrség gyakran korlátozza a tetőre feljutást, amit olyankor csak a nőknek és 40 vagy 50 évesnél idősebb férfiaknak enged meg. A kedélyeket tovább borzolja, hogy a nyolcmilliós Izrael ötödét számláló arab kisebbség tagjai – akiknek a kelet-jeruzsálemi palesztinokkal ellentétben van izraeli állampolgárságuk – többezres tüntetést tartottak a hétvégén a hátrányos megkülönböztetés ellen.
Bár a palesztinok haragja sokak szerint nagyobb, mint az 1987-ben kitört, az oslói békefolyamat által 1993-ban lezárt első, vagy a második intifáda előtt, harmadik felkelés nem valószínű. Egyrészt nincs olyan karizmatikus vezér, mint a november 11-én éppen tíz éve rejtélyes körülmények között egy párizsi kórházban elhunyt Jasszer Arafat, másrészt a jelenlegi vezetők – például Mahmúd Abbász palesztin elnök – legfeljebb szavakban támogatják a főként fiatal tüntetőket.
Ráadásul az ezredforduló óta Izrael kiépítette a sok helyen magas fallal tarkított biztonsági kerítést, amely gyakorlatilag elzárja a ciszjordániai palesztinokat, még ha hétfőn fiataloknak sikerült is lyukat ütniük rajta a berlini fal leomlásának 25. évfordulója kapcsán. Az izraeli hírszerzés is javult, Kelet-Jeruzsálemben és körülötte megerősítették a rendőri erőket, és a kormány által a minap elfogadott törvénytervezet szerint a köveket dobáló tüntetők akár 20 év börtönt is kaphatnának. Vagyis hiába éleződik a feszültség, kevesen hiszik, hogy a palesztinok képesek lennének a korábbiakhoz hasonlóan látványos, akár a nemzetközi közvéleményt is megmozgató és Izraelnek komoly fejfájást okozó lázadásra.
Kérdés ugyanakkor, hova vezet a palesztinok egyre mélyebb csalódottsága. Az idén júniusban zsidó szélsőségesek megöltek egy palesztin fiatalt, nyilvánvalóan három izraeli tinédzser korábbi meggyilkolásának bosszújaként. A júliusi-augusztusi gázai háborúban a Hamász szélsőséges szervezet rakétái nem sok kárt okoztak Izraelben, az ellencsapásokban viszont több mint 2100 palesztin vesztette életét, és a tengerparti sáv súlyos károkat szenvedett. Az újjáépítés pedig azóta sem indult meg, mert az Abbász vezette világi Fatah és a Hamász egységkormánya csak papíron létezik, márpedig a külföldi donorok a segélyeket nem kívánják az iszlamista szervezetre bízni. A palesztinok kilátástalanságát pedig fokozza a ciszjordániai telepesítés folytatódása.
Az új izraeli–palesztin csetepaté első áldozata viszont könnyedén lehet a szomszédos Jordánia: az ottani lakosság többsége palesztin, köztük az 1948-as és az 1967-es háborúkban Izraelből elmenekült arabok, illetve azok leszármazottai. Ráadásul a hasemita királyság legitimitását részben az adja, hogy az uralkodó a jeruzsálemi muszlim szent helyek őrzője. A történet 1924-ig nyúlik vissza, amikor Palesztina arab vezetői Abdullah király dédapjára, Huszein mekkai emírre bízták a Nemes Szentély felügyeletét. A gondnokságot az 1994-es jordániai–izraeli békeszerződés, illetve Abdullah és a Palesztin Hatóság által tavaly kötött megállapodás is megerősítette. Jordánia folyamatosan finanszírozza a szent helyek állagmegóvását és működtetését.
Abdullah ezért is reagált igen felháborodottan a mecset és a dóm egynapos lezárására. Ammán visszahívta Izraelbe akkreditált nagykövetét, amire a húsz évvel ezelőtti békekötés óta nem volt példa, és a békeszerződés felmondásával fenyegetőzött, amire még a gázai háború alatt sem ragadtatta magát. Ráadásul a jeruzsálemi muszlim szentélyek elzárására igen kényes időszakban került sor: Ammán két hónapja csatlakozott a Szíria és Irak egy-egy harmadát elfoglaló Iszlám Állam elleni légicsapásokhoz, miközben a jordániai közvélemény szerint nem a szélsőséges szunnita szervezet ellen kellene hadat viselni, hanem Jeruzsálem védelméért.
KERESZTES IMRE
