Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Legalább öt ember meghalt az oroszországi Kazanyban, ahol kigyulladt, majd összeomlott egy bevásárlóközpont.
Kigyulladt és összeomlott egy bevásárlóközpont az oroszországi Kazanyban, öt ember meghalt, mintegy huszonöten pedig a romok alatt rekedtek – közölte a katasztrófavédelmi szolgálat csütörtökön.
A Moszkvától több mint 700 kilométerre keletre fekvő, Volga-parti Kazanyban található épület még szerdán gyulladt ki, a tűz az első emeleten található egyik kávézóból indult ki.
A hatóságok tájékoztatása szerint öt ember meghalt, mintegy huszonöt pedig a romok alatt rekedt. Igor Pansin, a mentőcsapatok vezetője szerint nincs remény arra, hogy túlélőket találjanak a bevásárlóközpont romjai alatt.
A TASZSZ orosz hírügynökség arról számolt be, hogy a tűzesetben negyven ember megsérült, nagyjából kétszáz embert még idejében evakuáltak.
A baleset okainak felderítésére vizsgálatot indítottak, egyelőre ugyanis nem tudni, hogyan keletkezett a tűz.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Egyszerre többet is.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.