szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Védett tanúkkal kapcsolatos információk nyilvánosságra hozataláért büntetőper kezdődött csütörtökön egy libanoni tévéhálózat és annak hírigazgató-helyettese ellen a Rafik Haríri volt libanoni kormányfő meggyilkolása ügyében felállított hágai különleges bíróságon.

Az al-Dzsadíd tévécsatornát és hírigazgató-helyettesét, Karma Hajatot azzal vádolták meg, hogy nyilvánosságra hozták a Rafík Haríri egykori libanoni kormányfő elleni merénylet védett tanúinak személyazonosságát, ezzel veszélybe sodorva őket.

Hajat ártatlannak vallotta magát, és azzal védekezett, hogy a tévé csak olyan dokumentumokat tett közzé, amelyekből nem deríthető ki egyértelműen a tanúk kiléte, a kényes adatokat ismeretlenek hozták nyilvánosságra. Szerinte a bíróság célja a libanoni média elnémítása. Az újságírónőt akár hétévi börtönbüntetéssel is sújthatják, ha bűnösnek találják, a televíziós csatornára pedig 130 ezer eurós pénzbírságot is kiszabhatnak.

Rafík Harírivel és huszonkét másik személlyel 2005 februárjában autóba rejtett pokolgép végzett. Meggyilkolása valóságos földindulást okozott az országban: az akkor kirobbant hatalmas tüntetések oda vezettek, hogy Szíria több évtized után kénytelen volt kivonni csapatait Libanonból.

Rafík Haríri a 1990-ig tartó polgárháború utáni időszak egyik legmarkánsabb alakja volt, aki az ország gazdasági nyitását a világpiac felé nagyban előrevitte. A szomszédos Szíria libanoni befolyását vehemensen bíráló exkormányfő 2004-ben lemondott posztjáról, mivel az ország politikai egyensúlya a Szíria-barát erők felé billent, megfigyelők szerint azonban a szunnita politikus azt tervezte, hogy a 2005 májusára tervezett választásokon újra jelölteti magát, ami fontos szerepet játszhatott meggyilkolásában.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!