Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Otthonában tartott politikai nagygyűlést Pandzsáb belügyminisztere, ott robbantotta fel magát egy tálib merénylő.
Öngyilkos merényletet követtek el vasárnap egy politikai gyűlés résztvevői ellen Pakisztán legnépesebb tartományában, Pandzsábban. A támadásban legalább kilencen meghaltak, köztük a helyi kormány belügyminisztere is - közölték illetékesek.
A merényletet a fővárostól, Iszlámábádtól mintegy 70 kilométerrel északnyugatra található Sádi Hán településen hajtották végre. Az öngyilkos merénylő délelőtt berontott a politikai rendezvénynek helyet adó házba, a pandzsábi belügyminiszter, Suja Hanzada otthonába, és a levegőbe röpítette magát. A detonáció miatt beomlott az épület teteje, aminek következtében a tárcavezetőn kívül további 8 ember lelte halálát a romok alatt, 25-en pedig megsebesültek.
Pandzsáb a legnagyobb és leggazdagabb pakisztáni tartomány, és Navaz Sarif kormányfő politikai fellegvára. Az ország többi részéhez képest békés térségnek számít, itt él a mintegy 190 milliós lakosság több mint fele.
A támadást a tálibok mozgalmával kapcsolatban álló csoport, a Laskar-e-Iszlám vállalta magára, tettét az ellene folyó katonai műveletek megtorlásának nevezte. "Az ilyen jellegű támadások a jövőben is folytatódni fognak" - hangsúlyozta a lázadó szervezet egyik képviselője.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.