szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nyilvánosságra hozta kormánya új névsorát Alekszisz Ciprasz régi-új görög miniszterelnök: alig változott a korábbihoz képest a kormány, nem történt személycsere a kulcsfontosságú tárcák, így a pénzügyminisztérium élén sem, amelyet továbbra is Evklídisz Cakalotosz vezet majd.

Az új koalíciós kormány névsorát kedden késő este olvasta fel Olga Gerovaszili kormányszóvivő, aki már az előző Ciprasz-kormánynak is a sajtófőnöke volt.

Hírügynökségek azt emelik ki, hogy a pénzügyminisztériumot ismét az 55 éves, oxfordi végzettségű közgazdász, Evklídisz Cakalotosz fogja vezetni, aki tető alá hozta augusztusban a nemzetközi hitelezőkkel a harmadik, 86 milliárd eurós mentőcsomagról szóló megállapodást. Cakalotosz egyik helyettese Jorgosz Huliarakisz lesz, aki ugyancsak tagja volt a mentőcsomagról tárgyaló athéni küldöttségnek. Szakértők szerint ezt kedvezően fogják fogadni a pénzpiacok.

Más fontos minisztériumok élén sem történtek személycserék: Nikosz Kociasz megtartotta a külügyi tárcát, és a védelmi minisztériumot is a korábbi tárcavezető, Panosz Kammenosz fogja vezetni.

A 41 éves Ciprasz augusztusban mondott le a miniszterelnöki tisztségről, miután pártjának, a Szirizának a balszárnya élesen kikelt az újabb görög mentőcsomag ellen.

A vasárnapi voksolást a Sziriza a Ciprasz-kormányt ért bal- és jobboldali bírálatok ellenére a voksok 35,5 százalékával megnyerte, és – a győztesnek járó kompenzációval együtt – 145 helyet szerzett a 300 tagú athéni törvényhozásban. Ciprasz ismét a jobboldali-nacionalista Független Görögök párttal lépett koalícióra, amely a szavazatok 3,7 százalékát szerezte meg. A két pártnak együtt szűk többsége, 155 képviselője lesz.

Görögország a hat éve tartó adósságválság alatt már négyszer váltott kormányt, miközben a GDP ötödével csökkent, a munkanélküliség pedig 25 százalékra nőtt.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Későbbre tették a Le Mans-i 24 órás autóversenyt, hogy már nézők is lehessenek

Későbbre tették a Le Mans-i 24 órás autóversenyt, hogy már nézők is lehessenek

Egy, a Földhöz hasonló bolygóra bukkantak a Naprendszer közelében

Egy, a Földhöz hasonló bolygóra bukkantak a Naprendszer közelében

Koronavírus: 6369 fertőzöttet találtak, 143 ember elhunyt

Koronavírus: 6369 fertőzöttet találtak, 143 ember elhunyt