szerző:
MTI

Az északkelet-nigériai Borno tartomány egyik katonai ellenőrző pontja ellen követett el merényletet három 10 és 15 év közötti merénylő. Ők is, és még további hat ember meghalt.

Három öngyilkos gyerekmerénylő pokolgépes támadást hajtott végre az északkelet-nigériai Borno tartomány egyik katonai ellenőrző pontja ellen – közölte Sani Kukasheka Usman, a nigériai hadsereg szóvivője hétfőn.

A vasárnapi támadások során a 10 és 15 év közötti merénylők és további hat ember vesztette életét, és legalább 24-en megsebesültek – mondta el a szóvivő, aki hozzáfűzte, hogy Borno tartományban vasárnap a hadsereg erői a Boko Haram terrorszervezet legalább 12 fegyveresével végeztek egy katonai műveletben. A hadsereg az iszlamisták két tábora ellen intézett támadást.

A Boko Haram tavaly nagy területeket vont ellenőrzése alá Nigéria északkeleti részén, és bejelentette, hogy kalifátust hozott ott létre. A szervezet célja a saría (iszlám törvénykezés) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozása. A szélsőségesek 2009-ben kirobbantott lázadása óta több mint 20 ezer ember vesztette életét, és az Amnesty International jogvédő szervezet adatai szerint már 2,3 millióan kényszerültek lakhelyük elhagyására.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Otthongondozási díjra is jogosultak lehetnek az 1-es típusú cukorbeteg gyerekek szülei

Otthongondozási díjra is jogosultak lehetnek az 1-es típusú cukorbeteg gyerekek szülei

Budapestre jön Kelis

Budapestre jön Kelis

A Felcsút védője meggyőzte Rossit, ott lesz a pályán Walesben

A Felcsút védője meggyőzte Rossit, ott lesz a pályán Walesben

A Me Too berúgta a Katona József Színház ajtaját

A Me Too berúgta a Katona József Színház ajtaját

Ön is mindig kiirtja a gyomokat? Lehet, hogy rosszul teszi

Ön is mindig kiirtja a gyomokat? Lehet, hogy rosszul teszi

Több tízmillióból fejleszti Budapest az éjjeli menedékhelyeket

Több tízmillióból fejleszti Budapest az éjjeli menedékhelyeket