Nagy nemzet nagy vezére

  • HVG HVG
Nagy nemzet nagy vezére

„Milyen nagyszerű, hogy országunk élén olyan vezető áll, akire büszkék lehetünk! Minden szó, minden szünet, minden hangsúly a helyén volt. Nem tudtam nem tapsolni” – értékelte Vlagyimir Putyin orosz államfő ENSZ-ben mondott beszédét Alekszandr Kaljagin ismert színész és rendező. Nem sokkal korábban, októberben Putyin barátai és tisztelői különleges tárlattal emlékeztek meg az államfő 63. születésnapjáról: a valószínűleg komolyan gondolt festményeken Putyin többek között Che Guevaraként, középkori vitézként, Buddhaként vagy űrhajósként néz vissza a látogatóra. A nagy napról az orosz állami televízió is beszámolt, és azt is megemlítette, hogy a születésnapi jégkorongmérkőzésen az allstar csapatban fellépő Putyin 15 gólból hetet szerzett.

Az év végén pedig Putyin is rálépett a többek között a Moammer Kadhafi líbiai és Mao Ce-tung kínai népvezér által kitaposott ösvényre: a zöld és a kis vörös könyv után megjelent a putyini fehér könyv, amelyben a szerkesztők az orosz vezető beszédeiből és interjúiból válogattak négyszáz oldalnyi idézetet. A Putyin politikáját támogató egyik ifjúsági szervezet által kiadott könyv első ezer példányát Vjacseszlav Vologyin, az elnöki adminisztráció helyettes vezetője az államfő környezetében tevékenykedő politikusoknak osztotta ki, de néhány napja már pár moszkvai könyvesboltba is jutott a „Putyin – alapvető idézetek” című munkából. „Ha az emberek hallgattak volna arra, mit mondott a terrorizmus jelentette veszéllyel szembeni nemzetközi összefogásról Putyin 2003-ban az ENSZ Közgyűlésén, akkor ma más világban élnénk. Több százezer ember életben maradt volna, s Európát nem árasztották volna el a közel-keleti menekültek” – jelentette ki a könyv egyik szerkesztője.

Egyre kevesebben akadnak, akik még bírálják a Krím bekebelezése után új népszerűségi csúcsokat döntögető Putyint. Egyikük, Nyikolaj Szvanidze újságíró és történész kijelentette: az idézetgyűjteményről egyből Sztálin jutott eszébe. „Az autokrata rezsimekben történik meg az, hogy mindig nyilvánosságra hozzák a vezér legszellemesebb kijelentéseit, még ha azok nem is túl szellemesek. Pillanatnyilag még nem kötelező közzétenni Putyin testneveléssel kapcsolatos álláspontját, de még fiatal az idő” – mondta Szvanidze.