Akad, aki olcsó kínai tűzijátékkal ünnepli a születésnapját, a világ legzárkózottabb országa, Észak-Korea ifjú diktátora, Kim Dzsong Un viszont hidrogénbomba robbantásával emlékeztette önmagát és a világot arra, hogy betölti a 33. (más források szerint még csak a 32.) életévét. Külföldi katonai szakértők azonban úgy vélik, az apja 2011. decemberi halálával az országot és annak lakóit megöröklő Kim túloz: nem klasszikus termonukleáris fegyvert teszteltek állama északkeleti részén, hanem „csak” olyan atombombát, amely magfúziós elemet is tartalmazhatott. Ezt támasztja alá, hogy a szeizmológusok a legutóbbi, 2013-as kísérleti atomrobbantáskor mérthez hasonló földmozgást érzékeltek, ami azt jelenti, hogy a két töltet kilotonnában mért hatóereje nem nagyon különbözhetett, miközben egy hidrogénbomba ereje minimum többszázszorosa az atombombáénak.
Bármilyen eszköz robbant is a föld mélyében, azt bizonyítja, hogy a sztálinista dinasztia harmadik generációját képviselő Kim nem törődik a nemzetközi szankciókkal, sőt arra is fittyet hány, hogy egyedüliként megmaradt támogatója, a gazdasága számára létfontosságú Kína mennyire rosszallja, amit tesz. 2006 óta a múlt heti már a negyedik észak-koreai nukleáris kísérlet volt – és a második a legifjabb Kim uralma alatt –, s az ENSZ eddig hiába szigorította a büntetőintézkedéseket. Nem számított az sem, hogy a legutóbbi, 2013-as robbantás után, a Biztonsági Tanács vétójogú tagjaként Kína is megszavazta a szankciók kiterjesztését.
Peking neheztelését az is mutatja, hogy még nem került sor csúcstalálkozóra Kim és Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államfő között. Mi több, Kína erősíti a Dél-Koreához fűződő kereskedelmi kapcsolatait. Hszi 2014-ben Szöulba látogatott, tavaly pedig a második világháború ázsiai végét jelentő japán kapituláció 70. évfordulóján tartott pekingi katonai parádén az emelvényen kiemelt helyet adott az eseményre meghívott Pak Gjun Hje dél-koreai elnöknek. Diplomáciai források szerint Kim tavaly októberben megígérte Pekingnek, hogy nem hajt végre több nukleáris kísérletet. Ennek tulajdonították, hogy a befagyott kapcsolatok olvadásának jeleként a Koreai Munkapárt 70. születésnapjáról megemlékező phenjani katonai díszszemlén ott volt a kínai hatalmi hierarchia ötödik legfontosabb emberének számító Liu Jün-san, a Kínai Kommunista Párt politikai bizottsága hétfős állandó bizottságának tagja, aki átadta Hszi üzenetét. Aki ezek után duplán dühös lehet a múlt heti robbantás láttán.
Az észak-koreai rezsim természetét közelebbről ismerők szerint csalódik, aki azt hiszi, hogy a két évtizede hol folyó, hol megakadó leszerelési tárgyalások eredményeképp Phenjan feladja nukleáris ambícióit. A világ legszegényebb országában ugyanis – ahol becslések szerint az egy főre jutó GDP nem több 1800 dollárnál, és rendszeresek az éhínségek – a külső fenyegetés orwelli hangulatú sulykolása adja a rendszer legitimációját, s ehhez kell a hazai össztermék negyedét elnyelő hadsereg, valamint a nukleáris erő fitogtatása. Katonai szakértők úgy becslik, az idei év végére Észak-Korea már akár húsz nukleáris töltettel, illetve atombombával rendelkezhet majd, és a kudarcok ellenére csiszolja rakétaképességét is. A hivatalos szóvirággal az önvédelem kincset érő kardjának minősített atomhatalmi státus fontosságát nemcsak a mostani robbantást bejelentő televíziós műsorvezető eksztázisa jelzi, hanem az is, hogy a helyszínen jártak beszámolói alapján az a hétköznapokba is beépült. A játszótereken rakétát formázó csúszdák vannak – rajtuk egy-egy típus nevével –, az általános iskolákban pedig falfestményeken szerepelnek az imperialista amerikai csapatokat sújtó támadások. A múlt heti kísérlet a Koreai Munkapárt hetedik – és 36 éve első –, májusi kongresszusára való felkészülés részének is tekinthető, Kim ugyanis az eseményt megkérdőjelezhetetlenül erős és sikeres vezetőként akarja levezényelni.
A vélt vagy valós belső ellenfeleivel könyörtelenül leszámoló, az apja és nagyapja által ráhagyott munkatáborok rendszerét tovább működtető – de Phenjanban látványberuházásokat is végrehajtó – Kim tudja, hogy van mozgástere a térségbeli bonyolult katonai és diplomáciai viszonyok közepette. A metróállomásait támadás esetére óvóhellyé felkészítő, a határtól alig 50 kilométerre lévő Szöult rendszeresen tűztengerrel fenyegeti, hogy a dél-koreai főváros lakói, illetve az országban állomásozó 28 ezer amerikai katona érezze a törődést. A kardcsörtetés visszafogásával ugyanakkor időről időre segélyeket vár el az északi rezsim. A két Korea között bizarr propagandaháború is folyik, amelynek részeként Szöul újra üzembe helyezte azokat a hangszórórendszereket, amelyek az 1950–1953-as háborút lezáró tűzszüneti vonal túloldalára felváltva sugároznak Kimet bíráló szólamokat és dél-koreai (K-pop) popslágereket. A „fellazító üzenetek” ugyan jó környezeti körülmények között is legfeljebb 20 kilométerre hallatszanak el, ám Phenjant ez is idegesíti: tavaly nyáron kisebb feszültséget okozott, hogy Észak-Korea azzal fenyegetőzött, tüzérséggel lövi szét a határvonal déli részén álló hangszórókat.
Az USA Barack Obama elnöksége alatt Irán atomambícióinak letörésére összpontosított, és Észak-Koreát „stratégiai türelemmel” kezelte. Ez a Fehér Ház bírálói szerint az ázsiai ország nukleáris és rakétaarzenáljának bővülésével nemcsak stratégiai hibának bizonyult, de a magát elrettentőnek láttatni szerető Phenjan úgy érezhette, Teherán mögé szorult. A Szöulnak a THAAD rakétavédelmi rendszerét ajánlgató Washington – amely miheztartás végett, akárcsak 2013-ban, most is egy atombomba ledobására is alkalmas B–52-es bombázót repültetett meg a demarkációs vonalhoz közeli légtérben – mozgástere azonban behatárolt, egyedül tehetetlen Észak-Koreával szemben. A legnagyobb problémája, hogy azt a Kínát kellene támogatónak megszereznie a phenjani rezsim ellen, amellyel éppen a térségbeli hegemóniája megőrzéséért küzd – a Peking által gyakran egymás ellen kijátszott Dél-Koreával és Japánnal szövetségben.
Kína viszont a Koreai-félszigeten a status quo megőrzésében s ezzel Kim hatalmának fennmaradásában érdekelt, ezért nem várható tőle, hogy megroppantsa az észak-koreai rezsimet. Akkor ugyanis nemcsak Kínába menekülő elkeseredett milliókkal kellene számolnia, hanem azzal is, hogy Kim rendszerének összeomlásával és a két Korea újraegyesítésével megszűnik az a pufferzóna, amit a sztálinista ország jelent, s a dél-koreai mellett amerikai katonák is megjelenhetnek a határa közelében. Phenjan ifjú diktátora ezért bízhat abban, hogy Peking kénytelen eltűrni atomcsínyeit.
NAGY GÁBOR
